Orbán a járványról az M1-en: lesz ez még több is

A második hullámban másképp védekezik az ország.

A koronavírus-járvány friss információiról és a védekezésről nyilatkozott a miniszterelnök a Karmelita kolostorban lévő dolgozószobájában az M1 tévécsatornának.

Lesz az a szám még magasabb is - mondta Orbán Viktor az interjú kezdetén azzal kapcsolatban, hogy szombatra, egy nap alatt 916 új fertőzöttet regisztráltak. Hozzátette: a második hullámban másképpen védekezik az ország, amikor magasabb a fertőzöttek száma, ezért a halálos áldozatok számát kell alacsonyan tartani. A védekezés sikerét ez fogja meghatározni.

Az első hullámban, sok embernek köszönhetően, az egészségügy bírta a nyomást, és mostanra, a második hullámra teljes mértékre sikerült felkészíteni a kórházakat és az egészségügyi eszközöket gyártó intézményeket.

Beszélt a miniszterelnök a lezajlott nemzeti konzultációról is, aminek eredményei hozzájárulnak ahhoz, hogy nyugodtabb legyen: most már tudjuk, hogyan kell védekezni és azt is tudjuk, mit akarnak az emberek. És azt szeretnék, hogy Magyarország működjön, ne bénítsa meg az életünket a járvány.

A konzultáció eredménye azért is releváns, mert bár még nem ilyen helyzetben készült a felmérés, de a családok, a magyarok aggódnak: megismétlődik-e a tavaszi teljes lezárás, mert az számos nehézséget okoz és kérdéses az is, hogy a megtakarításaikkal kibírják-e.

A koronavírus-járvány ellen "van olyan haditerv, ami működőképesen tartja Magyarországot". A virológusok és járványügyi szakemberek is olyan tanácsokat adnak, hogy így tudjuk tartani az országot, működjön a turizmus, a vendéglátás, az oktatás, a kultúra, a sport. Nem minden működik ugyanúgy, de a lehetőségekhez képest megy.

De ehhez az kell, hogy betartsuk az alapszabályokat:

Hordjuk a maszkot, tartsuk a távolságot, ahol kell, ne látogassuk a kórházban a hozzátartozóinkat. A szankciókat is meghoztuk, például ha valaki egy boltban nem hordja a maszkot, akkor ő is és a boltos is büntetést kap. Mindenkinek tudnia kell, hogy maga és mások érdekében is be kell tartani azt a néhány egyszerű szabályt, amit hoztunk - fejtette ki Orbán Viktor.

Szólt az iskolakezdésről, megismételte: most nem kell lezárni az iskolákat, a szülők és a gyerekek sem akarják. Más országokhoz képest tavasszal Magyarország sikeresen védekezett, akkor a digitális oktatás volt a megoldás.

"De most, amíg a halálozási számok nem emelkednek - és most úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket" - fel sem merül, hogy bezárjuk az iskolákat.

A döntéseket több szakember döntései alapján hozzák meg, de az biztos, hogy minden nap dolgozni kell, hetente többször is meg kell hallgatni a szakembereket. Most a rugalmasság és az azonnali döntések meghozatala a legfontosabb - emelte ki a miniszterelnök. "Most még nem tartunk a döntéseknél, most még a döntéseink irányát kell kijelölni - ez pedig az, hogy az országnak működnie kell."

Külön figyelmet kell fordítani arra, hogy milyen a krónikus betegek és az idősek helyzete a járványban. Most is vannak javaslatok a kormány előtt: legyen-e 23 óra után zárlat a szórakozóhelyeken? (Nincs döntés.)

Milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést? (Szankciókat hoztak.)

Bemehetnek-e a szülők az iskolába? (Már megtiltották.) Lehet-e látogatni a kórházban fekvőket? (Már megtiltották.) Mérjük-e a gyerekek testhőmérsékletét az iskolába való belépéskor? (Igen, október 1-től ez kötelező lesz és végre is fogják tudni hajtani.)

"Nem fogunk kockára tenni egyetlen életet sem, de az országnak működnie kell - a kettő együtt szerintem lehetséges" - szögezte le Orbán Viktor. Hozzátette: több mint tízezer ágy áll koronavírus-betegek rendelkezésére, van elég orvos, egészségügyi eszköz.

A miniszterelnök azt mondta, a munkahely a legfontosabb, erre volt vállalásunk is.

Egy helyen van komoly baj, a budapesti turizmusban, ami majdnem száz százalékban külföldiekre épült, és ez az üzleti modell nem tartható fenn jövőre sem. A világ turizmusa még 2021-ben sem tér vissza a régi kerékvágásba - vélekedett a miniszterelnök. A beruházások és a fejlesztések fel tudják szívni a felszabaduló munkaerőt, vagyis lesz elég munkahely.

A családok életszínvonalára is figyelni kell, ezért lesz egy családügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter: Novák Katalin lehetőségeit és hatáskörét meg kell növelni október 1-jétől - jelentette be Orbán Viktor.

A fővárosi vállalkozókra is vonatkozott a járulékkedvezmény vagy a katások kedvezménye - mondta a segítséget kérők igényeire válaszul, hozzátéve, a budapesti önkormányzatnak kell elköltenie a már sokszor említett száz milliárdos megtakarításából ötven milliárdot erre a célra.

"Felállt egy járványügyi egyeztetési iroda lengyel vezetéssel, a V4-ekkel jó kapcsolat van, velük hasonlóan védekezünk, őket mindig külön csoportként kezelem más ügyekben is" - mondta arra vonatkozóan, hogy miként tartják a kapcsolatot a védekezés ügyében más országokkal.

"Menni fog ez!

Megvédjük az idősek életét, tudomásul esszük, hogy egy nagyobb fertőzöttségi mutatóval kell együtt élni, segítünk mindenkinek meggyógyulni" - sorolta Orbán Viktor.

Szóba került az is, hogy egyes országokból, például Németországból folyamatos kritikát kap a magyar védekezés, például legutóbb a határok lezárása. A miniszterelnök úgy gondolja, "nagy ország, nagy arc", szeretik azt hinni, hogy mindent jobban tudnak, a demokráciát is. Ezt derűsen kell fogadni - sommázta a kormányfő.

"Mi nem kötelezzük el magunkat a nyitott határok és a vegyes világ, idegen emberekkel való együttélés mellett, mi nem akarjuk ezt itt Közép-Európában. Ezért más a világ Németországban és Magyarországon. Ez hosszú távon így lesz, de legyen is, mert mi keresztény magyar civilizáció akarunk maradni. Örülönk minden idegennek, akit meghallgathatunk, de az ország jellegét meg fogjuk tartani, és az ország gazdája mi maradunk, nem fogunk migránsbarát útvonalat követni a következő évtizedekben. Ám ettől a mi életünk is lehet jó, a gazdaságunk teljesíthet jól".

Nincs olyan lehetőség, amire ne készültünk volna fel. - mondta Orbán Viktor, aki megígérte: nem lesznek hirtelen irányváltások, de a kormányzati haditervet végre kell hajtani, ugyanis az ad garanciát a sikerre. A kulcs a higgadt, nyugodt kormányzati politika - zárta szavait a kormányfő.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet