Orbán Anita, a legmagasabbra jutó magyar női vezető lesz a Tisza Párt külügyi vezetője

Volt utazónagykövet, 2021 és 2023 között pedig a magyar Vodafone vezérigazgató-helyettese. Később a cég globális igazgatója lett Londonban, ezt a pozícióját hagyta ott most.

Orbán Anita, a legmagasabbra jutó női vezető lesz a Tisza Párt új külügyi vezetője - jelentette be szombat délelőtt Magyar Péter.

A pártelnök azt írta, Orbán "az év második nagy igazolása".

Orbán Anita karrierjét Németországban kezdte, majd élt és tanult az Egyesült Államokban, ahonnan hazaköltözött, hogy itthon kamatoztassa tudását és alapítson családot.

Ő az első magyar, aki az USA legrégebbi diplomáciai akadémiáján, a bostoni Fletcher School-on doktorált. Az egyetlen magyar diplomata, akinek tudományos könyve jelent meg Amerikában, amely a világ összes egyetemi könyvtárában megtalálható.

Orbán Anita az energiabiztonság nemzetközileg elismert szakértője.

Magyarország energiabiztonsági utazó nagyköveteként (2010-2015) az Európai Parlament és az amerikai kongresszus is meghallgatta mint a téma egyes számú szakértőjét; az utóbbinál a visegrádi országokat képviselte.

Orbán Anita
Facebook/Magyar Péter

Az egyetlen magyar diplomata, aki miután eljött a magyar külügyminisztériumból, eljutott az üzleti élet csúcsára is.

Kapitány István mellett ő a legmagasabbra jutott magyar üzleti vezető. 2015 és 2020 között az amerikai cseppfolyósított földgáz iparágban dolgozott, először a világ második legnagyobb cseppfolyósított földgáz vállalatának, a Cheniere-nek, majd pedig egy startup-nak (Tellurian), és felelt közép-európai, dél-kelet-ázsiai és észak-afrikai piacokért is.

2021-ben szektort váltott és elmozdult a digitalizáció felé. 2021-től 2023-ig a magyarországi Vodafone vezérigazgató-helyettese majd pedig a Vodafone Global igazgatója volt mostanáig Londonban.

Berettyóújfaluból származik, ahol 18 éves koráig élt. A mai napig lokálpatriótának vallja magát, és nagyon hálás azért, amit a szüleitől és a magyar vidéktől kapott: magyarságtudatot, kitartást, szorgalmat és hazaszeretetet.

Volt újságíró, a Heti Válasz külpolitikai rovatának vezetője, dolgozott a civil szférában is, több szervezet társalapítója, számos díj nyertese.

Öt éve szerepel folyamatosan a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listáján.

A három gyermekére a legbüszkébb. Ami számára alapérték: élethosszig tartó tanulás és jókedv.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet