Orbán Viktor miniszterelnök, Udvardy György veszprémi érsekkel, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel és Ovádi Péterrel, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével nézett körül Veszprémben 2023. október 23-án, ahol utcákat zártak le a beszéde miatt.
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, már vasárnap komoly készültség volt Veszprémben: Katanics Sándor veszprémi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzése szerint kordonokkal, biztonsági őrökkel zárták le a veszprémi vár egy részét, és az Óváros térnél feljebb még a turistákat sem engedték fel.
„A beszédre 15 órakor kerül sor, amit a közmédia közvetít élőben, ezért ezúttal nem lesz sajtóemelvény és -regisztráció sem” - jelezte egy hete Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Mint akkor kiderült, Orbán idén sem Budapesten mond ünnepi beszédet, hanem Veszprémben. Ezt azzal magyarázzák, hogy Budapest mellett Veszprém volt az 1956-os forradalom másik jelentős helyszíne, a szovjet csapatokkal szemben erős fegyveres ellenállás alakult ki itt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!