Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Orbán Viktor megküzdött a fafejű bürokratákkal és győzött

Ezért adhatta át a Felsőszölnök és Kétvölgy közti új utat. Ami akár az Alpokban is lehetne.

Szűk, kanyargós, néha felfelé, néha lefelé meredeken vezető úton autózunk, kell küzdeni a pedálokkal és a kormánnyal. Ez az az új út, aminek felavatására nemsokára megérkezik a magyar és a szlovén miniszterelnök, de még nekünk is oda kell érmünk épségben.

Hét éve lerakták az alapkövet

Nemrég hagytuk el Felsőszölnököt, a Szentgotthárdtól délnyugatra fekvő települést, ami arról is ismert, hogy határában, fent, magasan az erdők között áll a magyar, a szlovén, és az osztrák határ találkozását jelző Hármashatár-kő. Azt is körbejártuk már, de most fontosabb, hogy ennek az útnak a felsőszölnöki végén közel hét évvel ezelőtt, 2007-ben volt egy ünnepség „A kormány érti, támogatja és képviseli a szentgotthárdiak tiltakozását” 2007. October 17. 23:19 .

Átadták a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat
Akár az Alpokban
Vágvölgyi Bálint

Gyurcsány Ferenc akkori magyar, és Janez Jansa akkori szlovén miniszterelnökkel. Álltak szépen egy nagy térkép előtt, a levegőben a közeli trágyadomb illata szálldosott, ők meg leraktak egy alapkövet. Bejelentve, hogy 350 milliós költséggel rövidesen megépül a Felsőszölnök és Kétvölgy közti összekötő út. Mert a két, szlovének lakta település légvonalban 4 kilométerre van, de autóval csak Szentgotthárdon át közelíthetők meg, közel 30 km-es kerülőt téve. Ugorjunk.

És most, 2014 januárjában autózunk ezen az 5 km-es úton. Látszik, hogy új, a napokban készült el. Szűk, látszik, hogy nem teherautóknak tervezték, végig kint is van az 5 tonnás súlykorlátozó tábla, ide kamion nem jöhet be. Gyorsan beérünk Kétvölgyre, némi tanakodás, aztán a határátkelő felé vesszük az irányt, parasztházak között kanyarog az új út, végre megérkezünk a főútra.

Irány a majomsziget

Komoly a készülődés, gyors akkreditáció, TEK-es ellenőrzés, fotósunknak egy régebbi fotóval kell bizonyítania, hogy ami nála van, tényleg fényképezőgép. Én is megkapom a kérdést, milyen technikai eszközt használok. A jegyzetfüzetet – válaszolom, még egy mosolyt is kapok ajándékba. Séta vissza, kis ejtőzés, van még félóra, ráadásul bő fél kilométert kellett felfelé gyalogolni a 15 fokos emelkedőn, a pórnép nem hajthatott fel az utolsó dombra.

Átadták a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat
Puskás Tivadar is megmászta a dombot
Vágvölgyi Bálint

A TEK-esek udvariasan, de határozottan terelnek egy szalagokkal elkerített kis területre, a mikrofonoktól oldalra, ismerős, ez a sajtónak fenntartott majomsziget. Figyelmeztetnek, hogy innen nem mehetünk ki, néhány perc múlva nem is nagyon lenne hová.

Gyülekeznek a meghívottak, köztük a környék politikai vezetői, polgármesterek, hivatalnokok, Puskás Tivadart is látjuk, Ágh Péterrel jön, arrébb Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő, V. Németh Zsolt, a körzet országgyűlési képviselője és jelöltje, Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke. Hende Csaba nincs, legalábbis nem látjuk, később sem. Itt vannak a rábavidéki szlovének vezetői is, ez tulajdonképpen az ő ünnepük, hiszen a két településen szlovének élnek, nekik készült ez az út.

Európai beszéd egy európaitól

Egyre többen lesznek, a tömegnek az út széle szab határt, mosolyogva nézzük, ahogyan igyekeznek közelebb kerülni a mikrofonokhoz. Nehéz a dolguk, mi a majomsziget biztonságában figyeljük a visszafogott tolakodást. Mint a középkori királyi trónteremben – mondja egy kolléga. – Aki közelebb van a trónhoz, az a fontosabb ember.

Átadták a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat
Alenka Bratušek szlovén miniszterelnök
Vágvölgyi Bálint

Aztán megjönnek a nagyemberek, néhányan tapssal próbálkoznak, nem jön be. Harangozó Bertalan kormánymegbízott az első a felszólalók között, azt mondja, a közigazgatás 2010 utáni átszervezése következtében épülhetett meg az út. Akkor még nem értjük, ez mit is akar jelenteni.

Alenka Bratušek, Szlovénia miniszterelnöke a következő. Fiatal, csinos hölgy, nálunk már régen hallott beszédet mond. A nemzetiségek összekötik és egyesítik az országokat, hozzájárulnak azok fejlődéséhez. Most teljesült a rábavidékiek kívánsága, elkészült a két település közötti út, reméli, hogy a jövőben is a párbeszéden alapuló együttműködésben intézik a közös ügyeket. És erre törekszenek a környező országokkal is, de európai szinten és a visegrádi együttműködés keretein belül is.

Hat új határátkelőt nyitnak

Orbán Viktor most humorosabb énjét vette elő, egész jó poénokat is mond. Először azért gratulál a szlovén miniszternek ahhoz a küzdelemhez, amit országa pénzügyi helyzetének rendbetételéért vív. Aztán köszöni, hogy értékelik azokat a gesztusokat, amiket a magyar kormány tesz az itt élő szlovéneknek azért, hogy egyenrangúnak érezzék magukat, és bízik benne, hogy a Szlovéniában élő magyarok is megkapják ezeket a gesztusokat.

Átadták a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat
Orbán Viktor Pató Pállal is megküzdött
Vágvölgyi Bálint

Bejelenti, hogy az ünnepség előtt aláírtak egy határmenti megállapodást. A két ország között jelenleg nyolc határátkelő működik, ami 12,5 km-es sűrűséget jelent, a nyugati országokban ez a sűrűség 2-3 km. Ezért vállalják, hogy 2020-ig újabb hat határátkelőt nyitnak a magyar-szlovén határon.

Aztán kijelenti, ő a nyolcadik éve miniszterelnök, de ezzel az úttal többet foglalkoztak, mint egy autópályával. Mert sikerült leküzdeni a saját magunk gyengeségeit, és a magyarok összes rossz tulajdonságát. Erről az útról már száz éve beszélnek az itt élők. 11 évvel ezelőtt elkezdték tervezni, 2007-ben lerakták az alapkövet „A kormány érti, támogatja és képviseli a szentgotthárdiak tiltakozását” 2007. October 17. 23:19 .

A bennünk élő Pató Pál

Az utat a helyiek miseútnak nevezik – mondja. Valószínűleg azért, mert ezen jártak gyalog misére, de van másik oka is, az alapkőletétel után mintha mi se történt volna. (A mellettünk álló TEK-esek összekacsintanak, jó fej a főnök.) Aztán Orbán bekeményít.

Átadták a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat
Szalagot is vágtak
Vágvölgyi Bálint

Meg kellett küzdeni a fafejű bürokratákkal, az életszerűtlen műszaki szabályozásokkal, a félreértelmezett környezetvédelmi szempontokkal. Az utat most törvényesen adjuk át – mondja -, de még mindig vannak az út ellen jogi eljárások. De sikerült legyőzni a bennünk lévő Pató Pált.

A kormány tartozott ezzel az itt élőknek, hiszen 2010-ben is nagyon bíztak bennük, annyira, hogy Felsőszölnökön 82, Kétvölgyön 66 százalékot ért el a kormánypárt. Ezt a bizalmat pedig meg kell hálálni, hajrá Magyarország, hajrá magyarok – fejezte be az ott élő szlovének előtt mondott beszédét Orbán Viktor.

Szalagvágás, aztán a két miniszterelnök balra el, a tömeg pillanatok alatt feloszlik, a völgyben konvojt alkotnak a távozó autók. A szlovének maradnak, ők itt élnek.

Az új út 5,1 km hosszú, az Őrségi Nemzeti Parkon belül lévő Natura 2000 területen fekszik. A kivitelezést a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. irányította, a kivitelező a Swietelsky Magyarország Kft. volt. A költségeket teljes egészében a magyar állami költségvetés fedezte, nettó 728,3 millió forint értékben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

„A kormány érti, támogatja és képviseli a szentgotthárdiak tiltakozását”

A sajtó árgus szemekkel figyeli Gyurcsányt és a szlovén kormányfőt, ők szerető atyaként az aláírókat …

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra