"Mai program: Fidesz elnökségi- és frakcióülés" - írta kedden délelőtt a Facebookon Orbán Viktor pártelnök.
A volt kormányfő hozzátette, holnap 10:30-kor sajtótájékoztatót tart, ahol bejelenti majd pártjának új frakcióvezetőjét is. Erre amúgy azért van szükség, mert múlt héten Gulyás Gergely lemondott a posztról.
Mindez egyébként azt is jelenti, hogy Orbán Viktor hazatért az Egyesült Államokból, ahol a foci-vb-t nézte. Ezzel kapcsolatban a Telex kereste Havasi Bertalant, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, aki azt írta,
„Orbán Viktor pártelnök Budapesten van, dolgozik. Az elnökség és a frakció döntéseiről a kellő időben tájékoztatást fogunk adni. A Fidesz belső pártügyei – azt gondolom – nem tartanak számot túlságosan nagy közérdeklődésre, és ez így helyes.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!