Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt

Magyarország miniszterelnöke az iskolák és a teraszok nyitásáról, illetve a Janssen vakcinájáról is beszélt péntek reggel.

Az óvatosság és a fokozatosság miatt döntöttünk úgy, hogy mégis csak az alsó tagozatos osztályok állnak át jelenléti oktatásra - közölte pénteken a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” műsorában Orbán Viktor.

Mindig nehéz újraindítani az iskolákat, mert a közvélemény nagyon megosztott. A bölcsődékben tapasztaltak, a kórházi statisztikák (összesen 24-en fekszenek kórházban 14 év alatt, ebből ketten lélegeztetőgépen) segítségével hoztuk meg a döntést az alsó tagozatok nyitásáról – mondta ma reggel a Kossuth Rádióban a magyar miniszterelnök.

Ott még nem bontják az osztályokat és a szülőknek megmarad az a lehetősége, hogy az igazgatótól felmentést kérjenek az iskolalátogatás alól - tette hozzá.

Oltásfronton

Orbán Viktor azt is elárulta hogy a tanárok közül kevesebben jelentkeztek oltásra, mint amire ő számított, de akik kérték, azok be lettek oltva. A következő hat hétben meg tudjuk duplázni a beoltottak számát - tette hozzá.

A Johnson & Johnson vakcinájáról (Janssen) a miniszterelnök elmondta, hogy bár a nyugati vakcinák hatósági vizsgálatait automatikusan el szokták fogadni, most nem fogják. Mivel riasztóak a hírek, ezt a szert is ugyanolyan körültekintően fogják vizsgálni, mint a keleti vakcinákat.

Nem adatszerzésre használja a kormány a regisztrációt, erre azért van szükség, mert öt vakcina közül lehet választani és nagy logisztikai feladat az oltakozást megszervezni - magyarázta Orbán Viktor, hozzátéve: ne dőljünk be a regisztrációról szóló álhíreknek.

Fel kell venni a kesztyűt

Magyarországon a baloldal azon dolgozik, hogy hogyan buktassa meg a kormányt, nem azon, hogy segítse a járvány elleni védekezést - hangzott el.

Orbán Viktor szerint fel kell lépni a multinacionális gyógyszergyártó cégek profitéhségével szemben is. Az egységes járványkezelés helyett ők is inkább azon vannak, hogy betartsanak a konkurens cégeknek. Elbizonytalanítják az embereket, megnehezítik a többi gyártó munkáját, márpedig az embereknek most minden megoldásra szükségük van.

A teraszok kinyitása egy szimbolikus dolog, egy látványos eleme a régi életünknek. Eltöröltük a teraszdíjakat is, a bürokratikus akadályokat is. A kormány ígéretet tesz, hogy minden munkahelyet helyreállít vagy újat hoz létre helyette. Jó esélyt látok rá, hogy az újraindítás után több munkahely lesz, mint amennyi a járvány előtt volt - mondta végül a miniszterelnök.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet