Orbán Viktor választási győzelmi beszédéből idézett a válogatott focista

Klasszikusokat csak pontosan.

Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott 27 éves középpályása Instagram-oldalán egy poénos bejegyzéssel emlékezett meg a mieink történelmi sikeréről az angolok felett.

Hogy egy klasszikust idézzek: „Ezt még a Holdról is…" – írta közösségi oldalán a játékos.

Nagy Ádám Insta-posztja

Mint ismert, ez egészen pontosan Orbán Viktor elhíresült mondata, ami az április 3-ai választás estéjén hangzott el. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan.

Nem csak Willi, a Lipcse középhátvédje volt az egyetlen Orbán Wolverhamptonban, hiszen a magyar miniszterelnök is természetesen a helyszínen tekintette meg a Nemzetek Ligája-mérkőzést, sőt a találkozó után az öltözőbe is bement, hogy gratuláljon a játékosoknak.

Címlapfotó: MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport