Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ördög Nóra megint nyert

Megvannak a Televíziós Újságírók Díjának győztesei. Szerdán este osztották ki az elismeréseket.

Szerdán este immár nyolcadik alkalommal osztották ki a Televíziós Újságírók Díját összesen tizenkét kategóriában, egyben pedig a címvédés is összejött, tavaly után idén is Ördög Nóra lett a legjobb női műsorvezető.

A férfiaknál Istenes Bence győzött, az RTL sorozata, a Mellékhatás több díjat is nyert, a TV2 pedig a Farm VIP-vel először húzta be a valóságshow kategóriát – írja a Blikk .

A Televíziós Újságírók Díját 2014-ben alapították, célja, hogy „klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki a legprofesszionálisabb magyar, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeket ”.

2021-ben összesen tizenkettő kategóriában hirdetnek győztest. A díj szabályzata alapján kategóriánként az a három televíziós produkció és személyiség került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő médiumok a legtöbb szavazatot adták.

A Televíziós Újságírók Díja grémiuma a 24.hu, a Hír7, az Index, a

Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin, a Telex és a TVR-hét egy-egy szakújságírójából áll.

A győztesek:

Nagyszabású showműsor:

Álarcos énekes (RTL Klub)

Vetélkedő:

Exatlon Hungary (TV2)

Reality:

Farm VIP (TV2)

Talkshow:

DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)

Zsűritag:

Bereczki Zoltán (Sztárban Sztár)

Női műsorvezető:

Ördög Nóra (Újratervezés)

Férfi műsorvezető:

Istenes Bence (Álarcos énekes)

Heti sorozat:

Mellékhatás (RTL Klub)

Napi sorozat:

Mintaapák (TV2)

Színésznő:

Sztarenki Dóra (Mellékhatás)

Színész:

Scherer Péter (Apatigris)

Mellékszereplő:

Barta Ágnes (Mellékhatás)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű

Tovább az oldalra