Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Eddig: 0 0 0 0 0 0 0 / 2 500 000 Ft, még 0 nap

Óriási a papírhiány, áremelkedés jöhet

Brutálisan nő a papír előállításához szükséges cellulóz ára, de globálisan akadozik a szállítás is.

A napi.hu szerint a cellulóz hiánya nem csak a gyártóknak, de a kereskedőknek és végül a vásárlóknak is fejfájást okozhat. Ha a könyveknél még nem is kell áremelésre számítani, de egyes papírkereskedők már szűrik a megrendeléseket, vagy mennyiségi kvótákat vezettek be az ellátási gondok miatt.

Az emelkedő energia- és benzinköltségek mellett a globális méretűvé nőtt logisztikai akadályok is megrángatták a piacokat. A papírgyártókat és persze a forgalmazókat is érintő egyik legsúlyosabb probléma, hogy a cellulóz ára elképesztő tempóban drágul. Ha az elmúlt hónapok görbéit nézzük, elmondható, hogy a cellulóz áremelkedése szinte függőleges ívet ír le - mondta a Napi.hu-nak Dr. Peller Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség ügyvezető igazgatója.

A konténerek árai négyszeresére nőttek. Míg az év elején 3 ezer, addig most már 12 ezer dollárt is elkérhetnek érte. Az energiaárak növekedésével kapcsolatban Peller elmondta, a papírkereskedők az áremelkedésre úgy reagáltak, hogy azonnali hatállyal 200 dollárral növelték a pluszköltségeket. Belgiumban például ugyanezen a jogcímen szintén 150 dollárt tettek rá tonnánként az amúgy is borsos számokra - írja a lap.

Az elkövetkező hónapokban nem várható, hogy a helyzet javulni fog. Valószínűleg jövő nyárra már visszaállhat a régi rend, de ezt még senki nem tudja megjósolni. Míg a magyarországi papírforgalmazók raktári kapacitásai normál időszakban bőségesen elegendők, a nyomdák azok, akik nem rendelkeznek már ilyen kapacitásokkal.

Több hazai papírkereskedő például nem számláz többet, hanem átállt az azonnali fizetésre - mondta Peller. Egyre gyakoribb például, hogy a megrendelésnél ki kell fizetni az ár egy részét, a másikat viszont a szállításkor azonnal, de az sem ritka már, hogy a gyártók allokációs és kvótarendszert vezetnek be. A megnövekedett költségeket azonban a nyomdák is tovább fogják hárítani a megrendelőkre, tehát rövid távon is növekedni fog a papíralapú nyomdai termékek ára.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek