Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Őriszentpéter aggódik, a MOL szerint sok a téves információ a fúrással kapcsolatban

Egyre többen tiltakoznak, lapunk most megszólaltatta a magyar óriáscéget.

Ahogy arról lapunk is beszámolt Kőolajkút-mélyítést terveznek az Őrségben February 14. 10:58 , tiltakozási hullám alakult ki az Őrségben, miután kitudódott, hogy a MOL „Őri-M-1 jelű tervezett mélyfúrás lemélyítése” címmel előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Vas Megyei Kormányhivatalhoz.

A fúrás 400 méterre történne Őriszentpéter belterületétől.

Az ellenzők szerint a beruházás több kilométeres sugarú körben határérték feletti nappali és éjszakai zajterheléssel, szállópor és füstgáz terheléssel, út és csőhálózat építéssel, fakivágással nehezítené a környéken élők és ide látogatók életét és lehetetlen helyzetbe hozná környékbeli falusi szálláshely tulajdonosokat is. Így aztán tiltakozó akciót indítottak , amit eddig több mint 12 ezren írtak alá.

Rámozdult a politika is

Az elmúlt napokban egyre erősödött az ellenzők tábora.

Az LMP tiltakozó sajtóközleményt adott ki, felszólítva a kormányt, hogy „ne támogassa, hogy a kormányhivatalok – bármire való hivatkozással – engedélyt adjanak a fúrási tervre, ezzel az éghajlatváltozás gyorsítására és a természetpusztításra, benne a biológiai sokféleség csökkentésére.”

Romantikus naplemente egy olajfúró toronynál - Iluszráció
Pixabay.com

Tiltakozó közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Bana Tibor-féle Közösen Vas Megyéért Egyesület is.

Őriszentpéter aggódik

Őriszentpéter polgármestere, Őr Zoltán a település honlapján tette közzé a Vas megyei kisváros hivatalos álláspontját.

Ebből idézünk egy részletet:

„Őriszentpéternek nincs jelentős ipara – az IPA éves nagysága nem éri el a 40 millió ft-ot (tavaly a 30-at) a település városi rangja ellenére. A hátrányból azonban előnyök is fakadnak, a tiszta, szép természeti környezet, amely nagyszerű lehetőséget biztosít a pihenésre, rekreációra. A településen több mint 60 magánszállás és több kereskedelmi szálláshely is üzemel, amelyeknek jelentős-, sokaknak pedig fő bevételéi forrása is a turizmus. Galambosszeren is többek megélhetését biztosítja a vendégfogadásból származó bevétel, amit az ipari beruházás és annak zavaró hatásai miatt egyértelműen veszélyeztetni látnak. A becsatornázott lakossági véleményekből ez talán a konkrétumokon keresztül sokkal jobban körvonalazódik, amelyek közül kiemelek néhány példát. A már meglévő gázkút üzemeltetése során rendszeres volt a gázkút kiégetése, mely nem kis zajjal, fénnyel és levegőszennyezéssel járt – írja egyikük. Az építési helyszín elérését lehetővé tevő, a megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, várhatóan jelentős teherforgalmat lebonyolító út pedig a szélső telkek mellett 70m-re haladna el. Ez szintén komoly zavaró hatást jelentene a vendégfogadással, állattartással is foglalkozó portákon – panaszolja egy másik. Amit pedig mindegyikük elfogadhatatlannak tart, az az értékhatár feletti zajterhelés, ami nem csak a potenciális vendégeket, hanem az ott élőket is akadályozza a pihenésben és a nyugodt alvásban, mindezt négy-hat héten keresztül, napi 24 órában. A zajterhelés vélhetően az egész településen érzékelhető és zavaró hatású lehet, hiszen volt már rá példa a korábban említett kutatófúrás során.”

A MOL szerint sok a félreértés, még a madarak fészkelését is figyelembe veszik

A nagy felzúdulást okozó kérelem kapcsán lapunk megkereste a MOL Nyrt.-t, ahonnan kérdéseinkre meg is érkeztek a válaszok.

„A médiában és a közösségi felületeken számos téves információ jelent meg az Őriszentpéter közelében tervezett földgázkutató fúrással kapcsolatban” – közölte a cég.

Hangsúlyozzák: a MOL felelősségteljes vállalatként mindig is arra törekedett, hogy a lehető legkörültekintőbben járjon el a beruházásai, a fúrási munkálatai során, és most is elengedhetetlennek tartják, hogy elinduljon a párbeszéd a helyi közösségekkel, hogy megismerhessék a részletes terveket és eloszlassák a félreértéseket.

"A munkálatokat addig nem kezdjük el, amíg lakossági fórum keretében nem egyeztettünk a helyiekkel, és nem tisztáztunk minden felmerülő kérdést" – írja a vállalat képviselője.

A cég azt ígéri, hogy folytatja a konzultációt az illetékes hatóságokkal és az önkormányzattal, és amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, sort kerít személyes találkozókra is.

Megtudtuk azt is, hogy az érintett területen nem olajat, hanem földgázt keres a MOL, és eddig a terepszemlén kívül nem történt más tevékenység.

„A vállalat eddig is a jogszabályoknak és a megfelelően végezte és végzi most is a projekt előkészítését, a szükséges tervezést és a hatósági engedélyeztetést. Különös tekintettel a környezetvédelmi előírásokra, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplőjeként felelősségteljesen kell eljárnunk minden esetben” – szögezi le a cég, hangsúlyozva, hogy ez az őrségi fúrásra is igaz.

A MOL jelenleg több alternatív pontot is vizsgál a hatóságok munkatársaival, eközben törekszik arra, hogy a munkálatok a legkevésbé legyenek zavaróak a lakosság számára, még a madarak fészkelési és költési időszakát is figyelembe veszik .

A mostani munkálatok néhány hetet vesznek igénybe, utána vállalják a teljes tereprendezést.

„Értékteremtő vállalatként a helyi közösség támogatása is kiemelt célunk, így egyeztetve a helyi vezetéssel és lakossággal közösen olyan programok megvalósításához kívánunk csatlakozni, ami az ott élő embereknek nap mint nap örömöt okozhat” – zárja válaszát a MOL, nem részletezve, hogy ez alatt pontosan mit is kell érteni.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra