A nyugati hatalmak által alkalmazott szankciók és a rubel elértéktelenedése együtt komoly mélyrepülésbe taszította az amúgy sem acélos orosz autópiacot. Az orosz kormány ösztönzőkkel próbált segíteni a kialakult helyzeten, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezek után talán nem is csoda, hogy az autógyártók egymás után szüneteltetik az oroszországi termelésüket, és vágják vissza az exporttevékenységüket is.
A jövő sem túl biztató, így akadt olyan gyártó, amelyik inkább bedobta a törölközőt, a General Motors nemrég bejelentette, hogy az Opellel kivonul Oroszországból. Tavaly nyár óta kerültek egyre nehezebb helyzetbe az autógyártók, Oroszország Ukrajnával folytatott – el nem ismert, de valós – háborúja miatt. A Krím-félsziget annektálása, az oroszbarát kelet-ukránok támogatása és a térség destabilizálódása arra késztette a nyugati hatalmakat, hogy egyre szigorúbb intézkedésekkel próbálják meg jobb belátásra bírni Putyint.
A recesszió és a kistestvérei
A szankcióknak súlyos következményei lettek, az orosz gazdaság recesszióba esett, ami maga után vonta a megugró inflációt (pénzromlást) és ezzel együtt a rubel leértékelődését. A munkanélküliség növekedése is csak katalizátorként hat ebben az egyenletben, amivel együtt jár a csökkenő kereslet és fogyasztás, valamint a hitelezések zuhanása. Ez pedig spirálba kerül, ahol a következmények egyre csak súlyosbodnak, mivel egyszerűen nem marad elég pénz az embereknél.
Az autópiac annak ellenére szenvedett el jelentős visszaesést, hogy az orosz kormány állami támogatást ad az új járművek vásárlásához, de még így is több mint 10 százalékkal estek az értékesítések tavaly, ami nagyjából 2,5 millió eladott járművet jelent.
Nem túl rózsás a helyzet!
Helyi szinten már a tavalyi visszaesés is nagyon érzékenyen érintette az autógyártókat, az idei viszont még ennél is brutálisabb, tekintve, hogy az első két hónapban 32 százalékkal zuhantak az autóeladások. A legnagyobb bajban az amerikai gyártók vannak – főleg a General Motors és a Ford –, ez már kicsit olyan, mintha az oroszok szándékosan mellőznék ezeket a márkákat.
source: tradingeconomics.com - Az orosz autóeladások grafikonon, jól látszik a januári visszaesés
A kormányzat igyekszik beavatkozni
Putyinék igyekeznek enyhíteni a helyzeten, ezért 10 milliárd rubelt (közel 48 milliárd forintot) csoportosítanak át a költségvetéséből, hogy élénkítsék az új járművek kereskedelmét. A cél az, hogy 110 ezer jármű megvásárlását idézzék elő, hogy az ország területén működő autógyárakban fenntartsák a termelést, és ezzel megőrizzék a munkahelyeket.
Nem az eladások arányában nő a kitettség
Ha a vezető autógyártók összértékesítésén belül nézzük az oroszországi részarányokat, akkor láthatjuk, hogy a legtöbb esetben ez 1-3 százalékot jelent, kivéve a Renault esetében, ők az összértékesítésük 7,2 százalékát realizálják Oroszországban.
Mégsem a francia gyártó kitettsége a legnagyobb, hiszen jó diverzifikált portfólióval vannak jelen (Renault-Nissan-AvtoVAZ), és jelentős helyi gyártással is rendelkeznek. Igaz, hogy a visszaeső kereslet miatt némi túltermelés kezd mutatkozni, de a gyenge rubel miatt ez kevésbé érezteti a hatását, nem úgy, mint egy olyan autógyár esetében, amelynek nincs helyi termelőüzeme.
Az orosz piac jelenlegi helyzete egyrészről még mindig nem katasztrofális az autógyártókra nézve, de ha hozzávesszük azt is, hogy nagy reményeket fűztek Oroszországhoz, akkor már látszik, közel a krah. A Volkswagen például 2006 óta nagyjából 1 milliárd eurót fektetett be itt, és még legalább 840 millió eurót akar elkölteni 2015 végéig. Az autógyártók vezetői egyre nagyobb csalódottságnak adnak hangot a kialakult helyzet miatt.
Mikor kezdődik a jövő?
A PwC legfrissebb elemzésében 25-35 százalékos zuhanást jósol az orosz autópiacnak, köszönhetően az orosz-ukrán konfliktusnak, az orosz gazdaság gyengülésének és a rubel mélyrepülésének. A vállalat szerint az sem zárható ki, hogy az importjárművek piacán még nagyobb, 55 százalék körüli visszaesés is realizálódhat. Ezen némileg enyhíthet az alacsony olajár és az állami ösztönzők, de ezek hatása is csak felületi kezelésként értelmezhető, mélyreható változásokat aligha fognak előidézni.
source: tradingeconomics.com - Az orosz autóeladások és az üzemanyagárak is egy irányba tartanak
Az orosz piac egyik legnagyobb játékosa a Renault-Nissan csoport, mivel a legnagyobb orosz szereplőt az AvtoVAZ-t is ők birtokolják. A cég vezére, Carlos Ghosn az orosz autópiac 20 százalékos visszaesését várja idén. A Commerzbank elemzői sem sokkal borúlátóbbak, ők 25 százalékos visszaesést predesztinálnak idén Oroszországban.
Lassan már csak a túlélés lehet az egyetlen reális cél
Talán nem is csoda, hogy az autógyártók sorra jelentik be, hogy Oroszországban működő gyáraik időszakosan – ritkább esetben végleg – bezárnak, és az ott dolgozók komoly létszámleépítésre számíthatnak, míg a helyi gyártóüzemmel nem rendelkező márkák exporttevékenységének szüneteltetése vagy visszafogása várható.
A Volkswagen Kalugában található gyárában átállnak majd a heti négynapos termelésre, illetve május 5-étől 8-áig és május 12-étől 15-éig felfüggesztik a termelést is, és várhatóan 150 embert fognak elküldeni. Ebben az üzemben többek közt Audikat, Volkswageneket és Skodákat gyártanak.
A General Motors egy jóval drasztikusabb lépésre szánta el magát, ők bejelentették, hogy az Opel kivonul Oroszországból, és a szentpétervári üzemükben teljesen megszüntetik a termelést, tehát ezután az ország már nem jelent számukra perspektívát.
A Ford optimistán várja a folytatást, továbbra is bíznak az orosz autópiac feltámadásában. A Ford ezután szorosabbra fűzi az együttműködését a helyi partnercégével a Sollersszel, valamint csökkentik a gépjárműimportot, és a helyi gyártókapacitásukkal igyekeznek majd kiszolgálni a helyi megrendeléseket; a General Motors például erre képtelen volt.
Azért a Renualt-nak sem fenékig tejfel az élet, az elmúlt hónapokban napokra szüneteltetniük kellett a termelésüket a visszaeső kereslet miatt. A franciáknál a fő cél az, hogy ne kelljen embereket elbocsátaniuk.
Dél-Korea két arca
Amíg a SsangYong januárban konkrétan felfüggesztette az oroszországi autóexportját, addig a KIA csak visszafogta. A SsangYong vezetése kijelentette, hogy amíg nem stabilizálódik a rubel árfolyama, addig nem is szándékoznak visszatérni az orosz piacra.
Milyen hatással van ez hazánkra?
Egyrészt, az Opel elbukott egy teljes gyártóüzemet, aminek a kieső termelését valahogy és valahol pótolni kell, és ez a hely akár Magyarország is lehet. A történet másik vetülete, hogy egy teljes piacot is elveszítettek, ami viszont keresletkiesést idéz elő. Szentgotthárd, és az ottani Opel-gyár az orosz piac visszanyerésénél kerülhet helyzetbe a viszonylagos földrajzi közelsége okán, mert ezek után kérdés, hogy az Opel akar-e újra gyárat Oroszországban.
Adatok forrás: Portfolio.hu