Az észak-indiai Uttar Pradesh államban található Etawah Safari Parkban két állatot tesztelni vittek, miután mindkettejüknél magas testhőmérséklet jelentkezett – közölte a CNN nyomán az atv.hu.
Az illetékesek szerint mindkét oroszlán rossz állapotban volt, ezért elszigetelték pket, majd a teszt kimutatta szervezetükben a Covid-19 fertőzést.
A héten korábban a Hyderabad állambeli zoológiai parkban is találtak pozitív eseteket: itt nyolc oroszlán kapta el a vírust. A Környezeti, Erdészeti és Klímaváltozási Minisztérium kijelentette, hogy korábbi, Covid-pozitív állatokkal végzett tanulmányok alapján „nincs rá bizonyíték, hogy az állatok továbbadhatják a fertőzést embereknek.”Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!