Örvendjünk, új elnöke van a Fidelitasnak

Mohácsy István eddigi alelnököt választották meg a Fidelitas új elnökének a szervezet 21. tisztújító kongresszusán Debrecenben.

A Fidelitas a közleményében azt írta: az alelnöki pozíciókba Hidas Dórát, Hack Angelikát, Tóth Réka Kamillát, Barcza Dánielt, Bagi Barnát, Bíró Marcellt és Vajda Dániel Szilárdot választották meg a küldöttek.

Egy tegnapi közleményükben pedig azt írták, hogy "a generációnk küldetése világos: mindazt, amit eddig biztosnak hittünk, most nekünk kell megvédenünk. Választanunk kell béke és háborúskodás között, szuverenitás vagy globalista függés; nemzeti büszkeségre épülő egység vagy megosztottság között. Választanunk kell: összefogás vagy pusztító széthúzás, nemzetépítés vagy önfeladás. Nem utolsó sorban pedig csapatot kell választani, kikkel vállalunk közösséget: nemzeti érzelmű bátor fiatal harcosokkal vagy agyhalott Soros-ügynökökkel.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európa legsikeresebb politikai közössége.

A globális hazugsághálózatok propagandájával szemben nálunk van az őszinteség és a szavak ereje. Ezért a mi feladatunk, hogy rámutassunk arra, mi a hazugság, kimondjuk mi az árulás és lerántsuk a leplet az igazságtalanságról.

Mi patrióták újra naggyá tesszük Magyarországot és egész Európát, mi fidelitasosok pedig készen állunk arra, hogy ebből a munkából kivegyük oroszlánrészünket."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek