Orvoshiány miatt leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya

A sürgősségi osztályon dolgozó vállalkozó orvosok felmondtak, így jelentős orvoshiány alakult ki.

Egy belső körlevelet hozott nyilvánosságra Kunetz Zsombor Facebook-oldalán, amelyben a leállást azzal indokolja az orvosigazgató, hogy az új szolgálati jogviszony miatt a sürgősségi osztályon dolgozó vállalkozó orvosok felmondtak, így jelentős orvoshiány alakult ki.

„Elég gyorsan igazolta az élet, hogy azonnal végre kell hajtani azokat a változtatásokat az egészségügyben, amelyeket tegnap és ma írtam meg, valamint  az egészségügyi jogállási törvényt azonnal vissza kell vonni. Tegnap estétől leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya.” – kezdi bejegyzését az egészségügyi szakértő.

Majd idéz a belső körlevélből: "Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!)  bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült." - írja az atv.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek