Összebútorozott a Fő téri UPC és Vodafone üzlete

A UPC felvásárlása után az üzlet átköltözött a Vodafone üzletébe, az ügyintézés azonban egyelőre egymástól külön zajlik.

„Elköltöztünk!" Ez a felkiáltás várja azokat, akik rutinszerűen mennének a UPC szombathelyi Fő téren lévő - vagyis egykoron lévő - ügyfélszolgálati irodájába.

A UPC egykori üzlete
Kiss Tamás

Túl messzire szerencsére nem kell menni, csak a Vodafone üzletéig, ami szintén a Fő téren található.

A UPC egykori üzlete
Kiss Tamás

Habár a két vállalat már egybeolvadt, az ügyfelek kiszolgálásának összevonása nem megy egyik napról a másikra. Az üzlet előtt két oldalon lehet sorban állni: jobbra a UPC-sek, balra a Vodások.

Jobbra a UPC-sek, balra a Vodások
Kiss Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos