"Kőszeg polgármestere vagy kérjen bocsánatot attól a rengeteg kőszegi polgártól akit megbántottak, megfenyegettek március 15- én és határolódjon el az ott elhangzottaktól, vagy tűzze ki a tavaszi nagytakarítás pontos dátumát" - írták kedden az Összefogás Kőszegért Egyesület Facebook-oldalán.
Az egyesület minden bizonnyal Orbán Viktor március 15-i beszédére gondol, amelyben poloskákat emlegetve húsvéti nagytakarítást ígért a miniszterelnök, és azt mondta, felszámolják a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. De valójában hadat üzent azoknak, akik nem értenek egyet a Fidesz politikájával, működésével.
Az egyesület úgy gondolja, ha Básthy Béla fideszes polgármester nem határolódik el a miniszterelnöktől, akkor egyetért a szavaival.
Básthy Béla egyelőre nem reagált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!