Visszavonul a pártpolitikától az őszödi tanú

Szabó Bálintnak néhány éve szerepe volt a szombathelyi MSZP botrányaiban, állítólag meg is erőszakolták. Aztán az őszödi beszéd kiszivárogtatóiról értekezett.

Tavaly májusban interjúztuk meg Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú 2013. May 24. 16:00 Szabó Bálintot, aki akkor már arról volt híres, hogy állítólag tudja, ki volt a Gyurcsány Ferencet leamortizáló őszödi beszéd kiszivárogtatója. A részletek interjúnkban, de a lényeg, hogy szerinte MSZP-sek voltak a kiszivárogtatók, és a Bolíviában meggyilkolt Eduardo Rózsa-Flores juttatta el a felvételt a Fideszhez.

Fiktív tagok, megerőszakolás

De Szabó nem csak erről volt híres Vas megyében. Fontos szerepe volt az MSZP tagszervezési botrányában, mint Tóth Csaba emberének, aki akkor rövid ideig a párt megyei elnöke volt. A történtekről külön rovatot indítottunk, mert sorra jöttek az újabb információk. A lényeg, hogy Tóth Csaba vezetésével a megye több városában fiktív tagokat léptettek be a pártba, a nevekért, címekért és aláírásokért fizettek a többségében roma beszervezettnek.

Szabó Bálint
Vágvölgyi Bálint

Ezzel egyrészt a párt országos vezetőségénél akartak jó pontokat és nagyobb szerepet kapni, másrészt Tóth Csaba így akarta átvenni az irányítást az MSZP Vas megyei szervezeteiben. A botrány kirobbant, a rendőrség vizsgálódott, Szabó Bálint pedig azt állította, hogy megfélemlítésül megerőszakolták őt.

Végül Kiss Péter, akkori kancelláriaminiszter vette át a párt megyei vezetését, és mintegy másfél évre volt szüksége, hogy rendet tegyen a helyi szervezetekben.

Kitették a pártból

Szabó Bálint – Tóth Csabával együtt – eltűnt akkor a megyéből, mint kiderült, Szegedre költözött. 2011-ben csatlakozott az akkor alakult Demokratikus Koalícióhoz, tavaly januárban Gyurcsány Ferenc kísérőjeként Gyurcsány: 30 év múlva azt fogják mondani, ennek a fickónak igaza volt 2013. January 27. 08:09 járt szerkesztőségünkben. Tavaly májusban aztán interjút adott a Heti Válasznak, ebben beszélt az őszödi beszéd kiszivárogtatóiról. Ezt követte a fentebb már említett Nyugat-interjú Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú 2013. May 24. 16:00 .

Az interjú után – mint ahogyan Facebook-oldalán fogalmaz - véget ért pártbeli szereplése, de mint írta, lélekben továbbra is DK-s maradt. Jött aztán a múlt heti megállapodás az ellenzéki összefogásról, és ez már sok volt Szabó Bálintnak. Ezt írta a Facebookon:

A megállapodás számomra elvi okokból teljességgel vállalhatatlan. Így most újra eltávolodom a pártpolitika világától, megtartva a DK-s időszakból sok-sok szép emléket és rengeteg barátságot. Jó szívvel gondolok vissza életemnek erre a szakaszára. Köszönöm.

A végén azért megjegyzi:

Ja, és akik ismertek, nyilván tudjátok, hogy a közélet megfertőzött, szóval a jövőre nézve most csak annyit, hogy Hajrá Szeged!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú

Mi köze Őszödhöz, Gyurcsányhoz és Rózsa-Floreshez? Hogyan hallgatózhatott 2006-ban abban a lakásban, ami már nem is Rózsa-Floresé volt? - Rákérdeztünk a részletekre.

Gyurcsány: 30 év múlva azt fogják mondani, ennek a fickónak igaza volt

A volt miniszterelnök a hatalom mámoráról, jobboldal mumusáról, a fenékre huppanásról...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet