"Valódi a veszély, és meg kell előzni" - mondta Melega Miklós fideszes képviselő a szombathelyi közgyűlés csüt9örtöki ülésén. Korábban szóba került a Fidesz által kezdeményezett "gyermekvédelmi" népszavazás
Döntött az Alkotmánybíróság, lesz „gyermekvédelmi” népszavazás 2022. January 06. 12:45 .
Melega azt mondta, meg kell előzni, hogy az "LMBTQ-propaganda" bejusson az óvodákba, mert ez komoly veszélyt jelent az óvodás gyerekekre.
Nemény András polgármester láthatóan megdöbbent, és azt mondta, ha bárkinek tudomása van ilyenről, akkor szóljon. László Győző alpolgármester az óvodai dolgozók nevében kikérte a magának a feltételezést, és vissza is kérdezett, hogy ezt a kijelentést komolyan gondolja-e a fideszes képviselő.
Kecskés László képviselő (Fidesz) erre csatlakozott Melega Miklóshoz, felsorolta néhány gimnázium is középiskola nevét az országból, azzal, hogy ezekben az iskolákban megjelent a "gender-propaganda". Kecskés kijelentette, meg kell védeni a gyerekeket, mert "ez a propaganda a több száz vagy több ezer éves" társadalmi berendezkedésünket veszélyezteti.