A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja két, gyakorlatát teljesítő rendészeti szakgimnáziumi tanulóval június 24-én délelőtt Tótvázsony környékén, egy futóverseny közelében látott el szolgálatot.
Járőrözés közben vették észre, hogy az egyik állomásánál egy fiatal a kezében egy körülbelül egy hónapos őzgidát tartott.
Kiderült, hogy az anyjától elszakadt állatot az egyik futó találta az erdőben, majd azt jó szándékkal kihozta a verseny állomására.
A rendőr értesítette a területileg illetékes vadásztársaságot, az őzgidát biztonságba helyezeték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!