Padkára hajtott, kerítésnek csapódott, majd elsodort egy kerékpárost Szombathelyen

Közvetítői eljárásban rendezhetik az ügyet a súlyos sérüléssel járó baleset után.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban ügyészi intézkedést alkalmazott azzal a férfival szemben, aki a járási ügyészség határozata szerint 2025 augusztusában, az éjszakai órákban, esős időben személygépkocsijával megcsúszott a nedves úttesten, felhajtott a padkával elválasztott kerékpárútra, és először nekicsapódott egy kerítésnek, majd a kerékpárúton közlekedő sértettel összeütközött. A kerékpáros az ütközést követően a kerítésen átesett és a talajra zuhant, melynek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, és az okozott sérelem jóvátétele érdekében kérte az ügy közvetítői eljárásra utalását, amihez a sértett hozzájárult. A járási ügyészség ezért a büntetőeljárást hat hónapra felfüggesztette közvetítői eljárás lefolytatása céljából. Az ennek során a felek között létrejött megállapodás teljesítése esetén az eljárás megszüntetésének lehet helye – áll a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek