A 112Press információi szerint a Szombathely határában december elején megfagyott hajléktalan az a férfi, aki „palacsintás gyilkosként” vonult be a magyar kriminalisztika történetébe. A gyilkos megnevezés elvileg pontatlan, gyakorlatilag azonban feltételezhető, hogy több embert is a halálba „segített”.
Bő egy éve élt Szombathelyen, de szomszédai sem tudták, hogy ki is ő valójában. Azért sem, mert azon ritka esetekben, amikor tiszta volt a tudata, nem igyekezett, hogy felvilágosítsa a lakókörnyezetét múltjáról.
Ugyan ismerik a hajléktalanszállón, azonban oda ritkán ment be, sőt, főként csak azért, hogy üzleteljen a lakókkal. Egy városszéli telken álló öreg Lada Samarában élt, amit egy rajta segíteni akaró pap ajánlott neki. A kocsiban érte a halál is. Valószínűleg nem akart kiszállni a hidegben, ezért letekerte az ablakot és kiült a kocsi ablakába, de elvesztette az egyensúlyát a nem éppen higiénikus művelet közben. Talán fel sem fogta, mi történt vele, miközben szervezete kihűlt és az álmot felváltotta a sötétség.
A Lada Samara gépkocsitól kb. 50 méterre egy fás, bokros területen töltött zacskók sorakoznak, bennük mindenféle hulladék, üres gyógyszeres dobozok, szennyes ruha és ételmaradékok. Az autóban pedig a "palacsintás gyilkos" hagyatéka, amihez talán soha nem nyúl senki, már csak a saját érdekében sem.
Mielőtt Szombathelyre került
Már fiatal korában elkezdődtek a problémák. Nem ápolt túl jó kapcsolatot édesanyjával, folyton vitáztak és ezek sorozatát egy balta segítségével akarta lezárni. A balta azonban lepattant anyja fejéről, ő pedig börtönbe került. Itt elhatározta, hogy tanulni fog és az egészségügyi pályát választotta. Szabadulása után szakápolóként talált munkát egy onkológiai osztályon, de mint kiderült, nem az volt a fő célja, hogy segítsen a betegeken. Ápolóként ugyanis könnyen hozzáfért erős, kábító hatású gyógyszerekhez. Mitöbb, ismerősei állítása szerint az sem zárható ki, hogy Fekete Angyalként rontotta a kórház halálozási mutatóit.
A palacsintás gyilkos elnevezés 2005. szeptemberében ragadt rá, amikor megpróbálta megölni Óbudán élettársa gyermekeit, mert terhére voltak. A palacsintába töltendő kakaóba erős nyugtatókat kevert, a négy gyerekből pedig ketten ettek is belőle. A 10 éves ikrek életveszélyes állapotba kerültek, de az orvosok szerencsére megmentették életüket. A férfi 12 év fegyházat kapott, szabadulása után pedig Szombathelyre költözött.
További információk a 112Pressen.