A fakultációk kiválasztásával, illetve a továbbtanulással kapcsolatban segítenek a diákoknak úgy, hogy különböző szakmacsoportok szerint meghívott vendégek (ismert és elismert szakemberek, egyetemi hallgatók) tartanak kerekasztalbeszélgetéseket. Az teszi igazán különlegessé az egészet, hogy minden meghívott egykor a Nagy Lajos Gimnázium padjait koptatta, így gyerekek előtt élő példaként szolgálnak: szorgalommal és sok tanulással komplett sikeres pályaképeket láthatnak.
Idén természettudoményi, bölcsész, sport, gazdasági, jogi, orvosi és két műszaki szekció beszélgetéseit lehetett meghallgatni, a vendégek közt volt mások mellett dr. Iker János, a NyME Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központjának főigazgatója, Keppel Csilla történész, Koczka Tibor alpolgármester, Joó László, az Opel Szentgotthárd pénzügyi igazgatója, Polgár András agrármérnök, dr. Linhárt Balázs ügyvéd, dr. Steiger Zsófia gyermekorvos, dr. Krecsányi Kálmán plasztikai sebész, Déri Lajos építőmérnök.
A nap folyamán rendhagyó informatika órát is tartottak, a PTE szombathelyi karáról is érkeztek bemutatózni, valamint ott volt Gelle Mária a kormányhivatal pályaválasztási tanácsadója is.