Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Lengyelországban a pedofil bűncselekmények minden harmadik elkövetője családtag

30 százalékban pedig egyházi személy is érintett.

Lengyelországban a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélések elkövetőinek több mint 35 százaléka az áldozat valamely családtagja, a vizsgált esetek 30 százalékában pedig egyházi személy is érintett a tett elkövetésével vagy eltussolásával – derül ki a pedofília eseteit vizsgáló lengyel állami különbizottság hétfőn ismertetett jelentéséből.

A tavaly júliusban megalakult bizottság eddig 349 esetet vizsgált feljelentés alapján, illetve saját, általában médiajelentés alapján történő kezdeményezésre. A testület 137 feljelentést tett, közülük 36 pedofil bűncselekmény eltussolására vonatkozott – derül ki a testület honlapján elérhető több mint 250 oldalas dokumentumból.

A vizsgált esetek döntő többségében a feltételezett elkövető a családon kívüli, de a gyermekhez közeli környezetből származott - szomszédokról, pedagógusokról, edzőkről, szociális gondozókról, a család ismerőseiről, illetve az anya élettársáról van szó. A feltételezett elkövetők 35,6 százaléka a gyermekek legközelebbi vagy távolabbi rokona.

A feljelentések több mint 25 százaléka szülők válóperével függ össze, amelyben az anya nemi erőszakkal vádolta meg gyermeke apját. Az interneten keresztül elkövetett pedofil bűncselekmények a vizsgált esetek 12 százalékát adják.

Az ügyek csaknem 30 százalékában egyházi személyek voltak valamilyen módon érintettek. A száz vizsgált ügyből a bizottság 55-öt továbbított az ügyészségnek, ezen belül 36 eset arra vonatkozott, hogy a lelkészek nem jelentették a hatóságoknak a tudomásukra jutott pedofília-gyanús eseteket.

A bizottságnál feljelentett 292 ember közül a legtöbben, 275-en férfiak. A vizsgált esetekben 188 lány és 173 fiú szerepel áldozatként, a gyermekek életkora 1-16 év közötti, a legtöbb eset a 11-16 év közöttieket érinti.

A lengyel állami különbizottság a különféle társadalmi közegekben előforduló pedofil esetek vizsgálatára hivatott. A héttagú testületben az államfő, a kormányfő és a gyermekjogi szóvivő egy-egy képviselője kapott helyet, három tagját a parlamenti alsóház, egyet pedig a felsőház választotta meg hétéves időszakra.

A bizottság büntetőeljárások kezdeményezése mellett arra is jogosult, hogy a pedofil tettekért jogerősen elítéltek nevét és foglalkozását egy nyilvánosan elérhető listán közzé tegye. A hétfői jelentésben a testület a vonatkozó jogszabályok olyan módosításait is javasolja, amelyek szerinte a gyermekek még hatékonyabb védelmét tennék lehetővé.

Lengyelországban 2019-ben szigorítottak a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélésekért kiszabható büntetéseken: az ilyen bűncselekmény 5-től 30 évig, rendkívüli esetekben akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki érte, és nem évül el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra