Eötvös Péter, Mozart és Mahler egy-egy műve szerepel a Savaria Szimfonikus Zenekar szeptember 9-i évadnyitó hangversenyén. A Petró János bérlet első előadásán szólistaként fellép Kokas Katalin hegedűművész, a zenekart Vajda Gergely vezető karmester vezényli.
Eötvös Péter (1944-) a Mozarteum 175 éves zenekarát köszöntötte a művel, melynek kiinduló dallamai fel nem használt mozarti töredékek, témaötletek. Eötvös értelmezésében ezek érdekes játékokká válnak, konszonáns és disszonáns hangzásokkal, különleges hangszín-felületekkel, izgalmas dallamokkal.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) hegedűversenyeit 19 évesen, 1775. áprilisa és decembere között írta. Az A-dúr versenymű 1. tételének karakterét, a szólista váratlanul lassú belépése ellenére, az élénk, hármashangzat-felbontásokra épülő főtéma lendülete határozza meg.
A tétel befejezése a felfelé légiesen eltűnő hármashangzattal a zenekari expozíció végére rímel és az egész mű lezárását előlegezi. A csodálatos szépségű 2. tétel zenekar által játszott kezdőszakasza több, motivikailag eltérő anyagot használ, a szólista belépésétől az egész tétel ezek visszatéréseire épül.
A záró rondó témája egy menüett, amely négy alkalommal tér vissza. A harmadik epizódot törökösnek hívják, bár „kuruc” kvártjaival és népies ritmikájával inkább magyarosnak tűnik.
Gustav Mahler (1860-1911) I. szimfóniájának vallomásszerű hangja az 1883-ban írt „Vándorlegény dalai”-val rokon. Az 1. tételt természet-élményből fakadó, megkapóan egyszerű és a népdal kevésszavú drámai feszültségét hordozó hangulatvilág hatja át.
A humoros scherzo a népi mulatságok remekmívű ábrázolása, amit hatásosan egészít ki az álmodozó középrész. A 3. tétel fődallama a közismert „János bácsi, keljen fel” kezdetű nóta, ebből kerekedik az erdő vadjainak parodisztikus gyászindulója.
A finálé a későromantika minden hangszerelésbeli gazdagságát felhasználja. Zárásként a szerző még egyszer felidézi a szimfónia zenei anyagát, majd a tétel nyugtalanul cikázó fényei egyetlen ragyogó ívben hunynak ki.
