A rendőrség 50 és 100 ezer Forintos pénzbírsággal sújtott olyan hajléktalanokat, akiket a járvány miatt nem fogadtak be hajléktalan szállókra, ezért kénytelenek a szabad ég alatt élni – jelezte a Magyar Szociális Fórum az érintettek közlése alapján.
A csekket átnyújtó hatósági személy azzal indokolta eljárását, hogy a járvány miatt elrendelt korlátozások miatt nem tartózkodhatnak közterületen kellő indok nélkül.
Az MSZF arról is beszámolt, hogy a szabad ég alatt élők között számos olyan személy akad, aki korábban ugyan hajléktalan szállón lakott, de kénytelen volt kimenni onnan, mert különben nem tudott volna dolgozni és előteremteni a megélhetéséhez szükséges pénzt. Mivel azonban nyilatkozatban vállalta, hogy ha kimegy, többé nem mehet vissza a szállásra, kint rekedt.
Több olyan esetről is tudni, hogy időközben az illetőnek fel is mondtak, más munkát pedig nem talál a járvány közepette. Ezeknek az embereknek most se szállásuk, se keresetük. Sok a fiatal is köztük. A kormány utasítására a rendőrség folyamatosan zaklatja őket, és pénzbírsággal sújtja, ha többszöri felszólításra sem tűnnek el a közterületről, ahol laknak – tudatta a Magyar Szociális Fórum.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!