Ha minden jól megy, szeptemberre kiderül, megújul-e a Perint szombathelyi szakaszának egy része

Az önkormányzat 1,85 milliárd forintból fejlesztené a patak Szent Gellért és Óperint utca közti szakaszát. A pályázatot leadták, elbírálásra várnak.

Ha minden jól megy, szeptemberre kiderülhet, megújul-e a Perint szombathelyi szakaszának egy része - mondta lapunknak Németh Ákos tanácsnok, városi képviselő.

Mint arról már januárban beszámoltunk Esőkertek, sétány, szigetek - Teljesen megújulhat a Perint Szent Gellért és Óperint utca közti szakasza January 21. 06:58 , az önkormányzat és a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság közösen beadott egy pályázatot, melynek részeként (uniós forrásból) megújítanák a patak Szent Gellért és Óperint utca közti szakaszát. Többek között

  • formálnák a Perint alakzatát (öblöket hoznának létre; fenékköveket tennének; valamint szigeteket alakítanának ki és kanyargósabbá tennék)
  • esőkerteket alakítanának ki
  • létrehoznának egy 700 méter hosszú sétányt
  • valamint padokat helyeznének ki
  • és létesítenének egy tanösvényt is.
  • A Perint patak idén január végén
    Mészáros D. Zsolt

    A tanácsnok akkor azt mondta, az uniós pályázat célja nem a turizmus, hanem az ökológiai szempontok erősítése.

    Bár a politikus akkor még abban reménykedett, az év első felében születik eredmény, ez végül nem történt meg.

    Még mindig várnak az eredményre

    Németh Ákos most kérdésünkre elmondta, a projektet a Nemzeti Fejlesztési Intézet kezeli, vagyis ők osztják majd szét a 70 milliárd forintos keretösszeget. Hozzátette, az már most látszik, hogy óriási az igény: ennek a pénznek nagyjából a két és félszeresét vinnék el a pályázók projektjei. Szombathely 1,85 milliárd forintot szeretne kapni.

    Németh szerint a pályázat eredményhirdetése részben a kormányváltás miatt csúszik: a város idén február közepén adta le a pályázatát, majd néhány hónappal később - még a régi kormányzat regnálása alatt - hiánypótlást kértek - ezt az önkormányzat időben meg is tette. Nemrég pedig (már az új kormányzat idején) úgynevezett "tisztázó kérdéseket" is kaptak, amiket szintén megválaszoltak.

    Mészáros D. Zsolt

    Most a várakozás időszaka van - mondta, arra utalva, hogy nem minden pályázótól érkezett még be a hiánypótlás és a tisztázó kérdésekre adott válasz. A politikus azt reméli, hogy ez még a nyár folyamán lezárul, és szeptemberre lesz eredmény.

    Németh Ákos azt is elmondta, a pályázat kapcsán folyamatosan egyeztetnek Szombathely új országgyűlési képviselőjével, Rápli Róberttel is.

    Régi terv a Perint megújítása

    A Perint medrének "hasznosítása" egyébként nem egy újkeletű dolog. Az első elképzelések a Perint hasznosítására még Ipkovich György idején (tehát cirka húsz éve) készültek Hét kilométeres élménypark a Perintnél 2013. January 30. 13:29 . Ennek részeként sétányt, bicikliutakat, piknikparkot, mesterséges tavat, víziszínpadot és szökőkutat is kialakítottak volna.

    A Kiskar utca melletti szakasz látványterve
    Solvex Kft.

    Később pedig Hende Csaba korábbi országgyűlési képviselő is belengette Igazán vagány lenne a szombathelyi egyetem előtt beépített Perint-part 2018. March 31. 14:20 a patak medrének beépítését. Még komoly látványtervek is készültek:

    Perint-parti látványtervek
    Hende Csaba Facebook-oldal
    Perint-parti látványtervek
    Hende Csaba Facebook-oldal

    De ezekből nem lett semmi.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet