Pert nyert a DK Hende Csaba ellen

Szuhai Viktor szerint a fideszes képviselő tudatosan hazudott a választóknak a 2022-es országgyűlési választások előtt.

"Hende Csaba személyiségi jogai megsértése miatt perelte be Szuhai Viktort, a DK helyi választókerületi elnökét. Szuhai Viktor szerint a fideszes képviselő tudatosan hazudott a választóknak a 2022-es országgyűlési választások előtt.

Hende akkor a szombathelyi északkeleti elkerülő út megépítésével kampányolt, még egy munkagéppel is fotózkodott, azonban már akkor tudnia kellett, hogy a kormány nem ad pénzt a beruházásra. Ennek ellenére úgy állította be, mintha ő tudná elintézni az út megépítését a helyieknek, ezzel pedig mérhető támogatást szerzhetett magának.

A pert Hende Csaba elvesztette, a Szombathelyi Törvényszék szerint Hende Csaba olyannyira hiányos keresetlevelet írt, amit csak elutasítani lehetett.

A Demokratikus Koalíció nem fogja hagyni, hogy a Fidesz hazugságokkal tévessze meg a magyar választókat. Elég volt abból, hogy Orbánék minden választáson ott csalnak, ahol tudnak: Magyarországnak tisztességes, szociáldemokrata kormányra van szüksége, amely nem hazudik az eredményeiről, hanem valóban el is éri azokat.

Erre készül a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány a kormányváltás után: mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, hazugságok helyett tisztességes kormányzást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk." - áll a DK lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet