Pintér Sándor üzent a szülőknek

Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszter a Kréta rendszerben 1,1 millió diák szüleinek.

Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszter a Kréta rendszerben annak az 1,1 millió diák szüleinek, akiknek a gyermeke a közoktatásban tanul - hívta fel a figyelmet a Napi.hu. A levélben azt kéri, hogy működjenek együtt az iskolával, segítsék és támogassák a tanárok munkáját.

Arra is kitért, hogy a tanulók terhelésének egyenletesebb elosztása érdekében hosszabbak lesznek a szünetek.

Elárulta, hogy a tanárok felé is kérést fogalmazott meg, mégpedig azt, hogy a számonkérések legyenek egyenletesek.

Megjegyezte, hogy ettől a tanévtől kezdve kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, ezzel is egyengetve a választott hivatás felé vezető utat.

Mint kiderült, hangsúlyosabbá válik a tanrendben:

  • az egészségfejlesztés;
  • a közlekedésbiztonság;
  • az életre;
  • a mindennapokra nevelés
  • – írta a belügyminiszter a levélben.

    A tanévben egyébként a következő időpontokban lesznek tanítási szünetek:

  • az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 6. (hétfő);
  • a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. december 21. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási napja január 8. (hétfő) (ez vélhetően ismét a fűtéssel való spórolás miatt lesz hosszabb);
  • a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 8. (hétfő); ezeken felül az iskolák, típustól függően, de általában négy, tanítás nélküli munkanappal élhetnek;
  • a nyári szünet az eddig megszokottaktól eltérően nem június közepén, hanem csak 2024. június 22-én kezdődik, június 21. péntek az utolsó tanítási nap.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet