Jordán mellett kiálló nyilatkozat onnan, ahonnan nem is számítottuk.
Kerényi Imre rendező, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja - aki a magyar kulturális értékekért is felel - olyat mondott, amin mindenki meglepődött.
Ha én szombathelyi önkormányzati képviselő lennék, biztos, hogy megszavaznám színházigazgatónak újra Jordán Tamást.
Mindezt az atv.hu-nak mondta nyilatkozatában, amikor arról kérdezték, hogy mit szól Eperjes Károly szavaihoz, aki szerint bölcs döntés volt nem megválasztani újra Jordánt
Eperjes Károly szerint megfélemlítették Jordán Tamás kihívóját 2017. March 06. 13:45 . Kerényi szerint Jordán már bizonyította az elmúlt tíz évben, hogy kreatív, fontos ember és izgalmas színházat csinál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!