A Berzsenyi Dániel Könyvtár már évtizedek óta rendületlenül gyűjti azokat a plakátokat, amik valaha ki voltak ragasztva Szombathely utcáin.
Molnár Andrea, a kiállítás egyik szervezője elmondta, hogy több tízezer plakát, szórólap és brossúra duzzasztja a könyvtár gyűjteményét, ezekből válogatták ki azt a néhányat, amik most bekeretezve kikerültek a falra.
A kiválogatott darabok olyan szombathelyi rendezvények régebbi plakátjai, amik idén a járvány miatt elmaradtak – tette hozzá Molnár Andrea.
Az Iseumi Szabadtéri Játékok, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, a Lamantin Jazz Fesztivál, a Savaria Nemzetközi Táncverseny és az Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvtári Napok több plakátja került be a válogatásba.
A falra azonban még a kiválogatott plakátok közül sem mind került ki. Némelyik a mérete miatt, mások grafikailag nem illeszkedtek az összképbe, megint mások túlságosan hasonlítottak társaikra.
A kiválogatott, de ki nem állított plakátokat is megtekinthetik a látogatók, ha a könyvtár második emeletén – a kiállítás helyszínén – megkéri a könyvtár egyik munkatársát, hogy mutassa meg az extrákat.
A legtöbb plakát amellett, hogy információt ad át egy-egy eseményről, önálló grafikai alkotás is. Ezért szoktunk itt a könyvtárban néha plakátkiállítást rendezni. Miután elmúlt az esemény, megszűnik a plakát aktuális adathordozó szerepe, de ettől a műalkotás jellegét még nem veszti el – mesélt a kiállításról a szervező.
Sokan talán nem tudják, de a könyvtárak valójában nem csak könyveket, hanem a nyomtatott sajtó példányait, hanglemezeket, CD-ket, kazettákat, vagy – mint a Berzsenyi esetében – plakátokat is archiválnak.
A kiállítás szeptember 26-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében látogatható. Ha valaki kíváncsi a ki nem került darabokra is, Molnár Andreát, vagy Spiegler-Kutasi Nikolettát keresse.