Nyert a falnak szögezett patkány

Remy, a kis patkány különböző konyhai felszerelésekkel falnak tűzött, nem túl őszinte mosolya nyerte el az Önök tetszését. Legalábbis, ha nemrég meghirdetett plakátversenyünk szavazásán végignézünk. Második helyen A sötét lovag végzett, a dobogó harmadik fokára a Ne szórakozz Zohannal plakátja került. Önök szavaztak, mi sorsoltunk!

A mozi pénztáraknál rekordokat döntögető A sötét lovag (egyedül a Titanic 600 millió dolláros összbevételét nem döntötte meg a júliusban debütált, második Nolan Batman film) plakátja végzett a második helyen. Míg harmadik helyre a nyár legjobb vígjátéka címért küzdő Ne szórakozz Zohannal hajszárítós spárgája kúszott fel.

L'ecsó
Nézze meg a plakátokat!

Előkelő helyen végeztek még a Sex és New York csajai. Az eső után nyárias ruhában a nagy alma utcáin sétáló kvartett nálunk a negyedik helyre volt elég. Ötödik helyen szintén New York, kicsit másként. A megtépázott Szabadság szobor nem először szerepel mozi plakáton ( Holnapután). Megjelenése általában biztos siker. Szavazásunkon csak az ötödik helyre volt elég.

Meg kell még említenünk a hatodik helyre sorolt Mamma Mia! plakátot, melynél valljuk be inkább az Abba slágerek és a sztárparádé hozta a szavazatokat. Sajnos, a plakátra a két adu ász közül csak Meryl Streep-ék fértek rá, akárhogy füleltünk nem hallottuk a „Mamma miát”.

Hogy ki nyert?

A szavazás megvolt, jöjjön a jutalmazás. A szavazók közül hárman minden filmre érvényes, 20 előadásra alkalmas bérletet nyertek a Savaria Moziba. Tízen pedig egy-egy nyugat.hu pólóval lesznek gazdagabbak. Lássuk kik:

A három mozibérlet egyikét nyerték:
(nyugat.hu felhasználónevek)

Goldelf, Bogyo, SOLYMOSIZ

A tíz darab nyugat.hu póló egyikét nyerték:
(nyugat.hu felhasználónevek)

pista, Tucsy, drufus, gilda, fruzsimano, napday, Vizsike, mandarinn08, protu, 56Akela

A nyerteseket e-mail-ben értesítjük, nyereményüket szerkesztőségünkben vehetik át. Szerkesztőségünk címe: Szombathely, Hefele Menyhért u. 2.

A nyereményeket október 9-től minden hétköznap reggel 9 órától délután 4 óráig lehet átvenni a szerkesztőségben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Melyik a legjobb? Szavazzon moziplakátokra!

Szálljon be a Nyugat és a Savaria Mozi közös játékába. Döntsük el, melyik rendszerváltás utáni filmhez alkották meg a legjobb plakátokat! A szavazók között mozibérleteket és Nyugat pólókat sorsolunk ki.

Nyolc rekordot döntött meg első hétvégéjén "A sötét lovag"

Minden idők legjobb nyitó hétvégéjét tudhatja magáénak Christopher Nolan második Batman filmje. 8 mozis rekordot döntött meg és eddig 155,3 millió dollárt hozott a konyhára az itthon csak augusztus 7-én debütáló "A sötét lovag".

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra