Ahogy azt korábban jeleztük, az újrainduló "Nyitott szerkesztőség" sorozatunk első vendége Nemény András polgármester volt.
A beszélgetést élőben közvetítettük a Zsinagóga udvarból.
A szombathelyi polgármestert a nézők a helyszínen kérdezhetik az élő közvetítés alatt.
Lapunkat a beszélgetésen Roznár Gyöngyi, a Nyugat főszerkesztője és Józing Antal, a Nyugat újságírója képviselte.
Itt megnézheti, hogy mi hangzott el a beszélgetés során:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!