A kétrészesnek tervezett írás első részében a konkrét esetet és annak visszhangjait ismertetjük, a folytatásban általánosabban szeretnénk foglalkozni a kérdéskörrel.
Ma Magyarországon a felnőttek 70 százaléka vélekedik úgy, hogy egy-egy jókor adott pofonnak helye van a nevelésben. Svédországban több mint három évtizedre volt szükség ahhoz, hogy az egykor hasonló arány ennek egyharmadára csökkenjen.
Apu felhívja a szakembert, hogy most legyen-e koki vagy sem
A gyermekvédelmi törvény ma hazánkban mindenféle testi fenyítést megtilt, de csak a súlyos eseteket büntetik. Az új irányzatok célja az emberek gondolkodásának megváltoztatása, alternatívák bemutatása. Utóbbi mindenképpen üdvözlendő, ugyanakkor kétséges számomra, hogy minden esetben, mindenkinél vannak alternatívák, és hogy ezeket az alternatívákat mindig helyesen lehet alkalmazni. Vajon mennyivel jobb üvöltözni, netán káromkodni a gyermekkel, mint egy nyaklevest adni neki?
Van ország, ahol külön telefonszolgálat áll rendelkezésére a tehetetlen szülők számára: azért az érdekes lehet, amikor egy feszült pillanatban az apuka azt mondja gyermekének: várj egy kicsit, felhívok valakit, aztán meglátjuk, pofont kapsz, vagy valami más megoldást találunk a dologra.
Egy pedagógiai-pszichiátriai tanácsadó szerint a folyamatot egészében kell vizsgálni. Volt idő, amikor a gyermek szinte rabszolga volt, és szülei büntetlenül meg is ölhették akár. Ez az inga kilengésének egyik széle. A másikat mostanában éljük: a gyermek afféle félisten, és mindent megengedhet magának.
Ma az a célunk, hogy a gyermekben kifejlődjön az egyéniség, az egészségesen öntudatos felnőtt, és emiatt csaknem minden határt megszüntettünk. A pedagógusok tehetetlenek, és egyre többször találkozom a praxisomban a szülők tehetetlenségével is. Félnek. Saját tanulóiktól, saját gyermekeiktől és persze azoktól, akik azonnal elítélik őket, ha kiderül egy-egy nyakleves
- mondta nekünk a szakember.Nincsenek határok, nincsenek példaképek
A szabadabb kilencvenes években vagy azután felnőtt szülőknél a leggyakoribb a jelenség. A szakértő szerint ezek a szülők határtalanul liberálisak, öntudatosak, magabiztosak, de képtelenek határokat szabni gyermekeiknek. Emiatt pedig elveszítik tekintélyüket, gyakran érezhetően tanácstalanok, vagy szélsőségesen megengedőek, ami nagyon káros a gyermekekre nézve is, bárhogyan is hangsúlyozzák manapság a tekintélyelvű nevelés állítólagos borzadalmait.
A nyilatkozó párhuzamot von az állatvilággal is: manapság már alig akad valaki, aki ne hinne a darwinizmusban vagy az evolúcióban, mégis magától értetődőnek vesszük, hogy amíg az állatoknál létezik egyfajta természetes, magától értetődő hierarchia, addig a „fejlett országokban” élő embereknél ez mára csaknem teljesen eltűnt. A gyermeknek hallgatnia kellene az idősebb testvérre, annak az apjára, tisztelettel kellene viselkednie az idősebbek iránt – mindez ma már ritkaságnak számít. Azelőtt az iskolaigazgató valódi tekintély volt, a tanár ugyancsak, ma közönséges szolgálók. Ellenőrzi őket a gyerek, a szülő, az iskolai tanács, bárki.
Tanárok, szülők, gyerekek fejében egyaránt teljes a káosz
Természetesen nem arról van szó, hogy a gyermekeknek félniük kellene az iskolában, de legalább az alapvető tiszteletet meg kellene adniuk a tanároknak. Mielőtt a tanári tekintély végképp elveszik, és az iskolai rendszer káoszba fullad.
A dolgot persze mi, felnőttek kezdtük el, a gyermekek csak azt a káoszt tükrözik vissza, amit a határok nélküliség, a tekintély elvesztése vagy megtagadása, a szabályok állandó változtatása okoz a világban. Rossz példát mutatunk, ha valamilyent mutatunk egyáltalán. Nem arról van szó, hogy újra be kellene vezetni a testi fenyítést az iskolákban – mindössze arról, hogy ha ilyen mégis előfordul, alaposan ki kell vizsgálni a körülményeket, ahelyett, hogy egy elv megsértése miatt azonnal kirúgjunk valakit a tanári karból.
Egy másik szakember szerint viszont a gyermekek mindig is ilyenek voltak, csak nem adtak nekik ennyi önállóságot, és nem fejezhették ki ilyen szabadon a véleményüket. Szerinte sem az iskolában, sem otthon nincs helye még a legkönnyebb testi fenyítésnek sem.
Egy másik megszólaltatott – prágai iskolaigazgató – ezzel nem ért egyet:
Nyilván jó lenne mindig mindent tiszta fejjel, nyugodt mérlegeléssel csinálni, de higgyék el, vannak olyanok, akiknél ez hatástalan marad. Van, amikor a megfelelő pillanatban adott jól irányzott, egészséges és ártalmatlan pofon pozitív hatással van, sokkal inkább, mint bármilyen adminisztrációs lépés. Tíz esetből kilencszer igazat adtak nekem maguk az érintett szülők is. És az ilyen gyerekek aztán az iskola végéig rendesek maradtak.
Azelőtt a gyereket rúgták ki, ma a tanárt
Sok megszólaltatott tanár és szakember pedig azt hangsúlyozza, hogy az elbocsájtott tanár esete kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Az a gyerek, aki szemtelen volt, most győztesnek érezheti magát, és sokak példaképe lesz. Ez pedig abszurd. A dolog üzenete: azt csinálhatok, amit akarok, következményei úgysem lesznek, sőt a tanárt rúgják ki az iskolából.
Nekem úgy tűnik, hogy megszabadulni attól a tanártól, aki – még ha helytelenül is – nyaklevest ad a gyereknek, arról árulkodik, hogy társadalmunk kezdi elveszíteni a józan eszét és ítélőképességét
- mondta egyikük.
Végezetül: az esetet követően a legnépszerűbb csehországi hetilap felmérést közölt, négy kérdéssel:
1. Elegendő hatáskörük van az általános iskolai tanároknak arra, hogy morális téren neveljék a rossz magatartású tanulókat? (68% felelt nemmel, 20% igennel)
2. Véleményük szerint lehetne joguk az általános iskolai tanároknak arra, hogy kirívóan rossz magatartás esetén érdemjegy helyett könnyű testi fenyítéssel (pl. nyaklevessel) büntessék az elkövetőt? (59% igen, 35% nem)
3. Ki kell rúgni azt a tanárt, aki egy rossz magaviseletű tanulónak nyaklevest oszt ki? (90% nem, 7% igen)
4. Jobbnak vagy rosszabbnak gondolják az általános iskolai tanulók viselkedését a 2000-es évek előtti időszakhoz képest? (89% gondolja rosszabbnak, 6% ugyanolyannak)
Bizonyára nálunk is érdemes lenne egy hasonló kérdőívet kitölteni. Legközelebb általánosságban szólunk a testi fenyítés értelméről vagy értelmetlenségéről, Olvasóink remélt hozzászólásait is figyelembe véve.
