Az elmúlt évtizedben Budapest éjszakai életének jelentős részét uraló, nemrég költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatása brutális összegű óvadék ellenében megszűnhet - derült ki a Fővárosi Törvényszék sajtótájékoztatóján még múlt héten.
Vizoviczki házi őrizetében alig néhány nappal azután született döntés, hogy a Vizoviczkivel több szinten is kapcsolatba hozható Portik Tamás bíróság előtt ment neki Rogán Antalnak, azt vallotta, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az V. kerületi polgármesternek a belvárosi Fidesz-irodába. Vizoviczki minden bizonnyal Portiknál is többet tud arról, hogy hogy is ment az élet az V. kerületben, hiszen a kilencvenes évek eleje óta rengeteg bárt, éttermet, diszkót és nightclubot működtettek a kerületben a hozzá köthető cégek.
A Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja most azt állítja az N1Tv-nek adott exkluzív interjújában, hogy milliókat adtak át Rogánnak. A Jobbik-közeli csatorna több órás beszélgetést rögzített a maffiózó bizalmasával. A nő számos részletet elmondott arról, hogyan működött a diszkópápa birodalma hosszú éveken át az önkormányzatok és a rendőrség asszisztálásával.
Azt állítják, 4 millió forint kenőpénzt fizettek Rogánnak évente
A szerdán bemutatott interjúrészben a korábbi V. kerületi polgármester, Rogán Antal és Vizoviczki személyes kapcsolatáról van szó. A nő állítása szerint minden szezon elején négymillió forint kenőpénzt kellett fizetniük azért, hogy a belvárosi teraszok kinyithassanak. Az egyik terasz ügyvezetője, Túrós József rajta keresztül üzent a "főnöknek", Vizoviczki Lászlónak, hogy amíg nem viszi be a pénzt, addig nem tudnak kinyitni. Rogán kizárólag Vizoviczkivel volt hajlandó találkozni, ezért amikor a főnök elfoglalt volt, hónapokat is csúszott a nyitás - írja a Nol.hu.
A Vizoviczki László ellen folyó eljárásban költségvetési csalás és vesztegetés a vád. A politikusokat azonban nem vádoltak meg, holott a nyomozati dokumentumok szerint polgármesterek és jegyzők is kapcsolatban álltak a vállalkozóval, és a rendőrség is megállapította, hogy Vizoviczki több emberének voltak kapcsolatai a kerületi önkormányzatoknál.
Rogán perelni akar
A nyilatkozat újabb kihívás lesz Rogán Antal kabinetminiszter számára, akinek az elmúlt hetekben többször kellett magyarázkodnia, miután a budapesti alvilág másik nehézembere, Portik Tamás bíróság előtt állította, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az egykori polgármesternek az olcsón megszerezhető önkormányzati ingatlanok miatt. A miniszter közleménye az új állítások nyilvánosságra kerülése után expressz gyorsasággal jelent meg az MTI-ben:
A Jobbik TV ma megjelent videója egy arctalan hazugság. A videón szereplő névtelen, arctalan személy egyetlen szava sem felel meg a valóságnak. Az ügyben a mai napon azonnali hatállyal feljelentést tettünk. Minden olyan sajtóorgánummal szemben, aki ezt az arctalan hazugságot leközli, jogi eljárást fogunk eszközölni.
Vizoviczki ügyvédje válaszolt
Vizoviczki ügyvédje sem maradt csendben, a sokáig fideszes pénzből működő, ügyészségi szivárogtatásokról is ismert Pesti Srácoknak juttatott el egy közleményt, amiben a vállalkozó tagadja alkalmazottja állításait, és bevédi Rogán Antalt. Ezt írja:
Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.
Vizoviczki azzal fenyegetőzik, hogy tálalni fog
Vizoviczki László az elmúlt 4 év nagyobb részét előzetesben töltötte, és mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy mihamarabb házi őrizetbe kerüljön - írja a 444.hu. Még alkuajánlatokat is tett az ügyészségnek, amikben megígérte, hogy segít leleplezni a Budapestet 2002 és 2010 között uraló baloldali maffia kulcsembereit. Az egyik 2013 szeptemberi ajánlatában azonban fenyegetőzött is, azt írta, hogy ha nem engedik haza, akkor elkezd beszélni a 2010 utáni politikai kapcsolatairól is.
A levele szerint a magas szintű kapcsolatainak és információinak „90 százaléka” már a Fidesz-kormány idejéből származik. Sőt, még arra is utalt, hogy bár ezeknek a 2010 utáni információknak csekély a büntetőjogi súlya, veszélyeztetik az ország kormányzati stabilitását is. Itt egy részlet a levélből: