Programajánló hétvégére: koncertek, tudomány, tök és színjátszó fesztivál és képregények

A legkülönfélébb programokkal várják az érdeklődőket hétvégén.

Elérkezett szeptember utolsó hétvégéje és az őszi időjárás is beköszöntött már egy ideje. Ezért a programok elkezdtek fedett helyre költözni, így a látogatók védett helyen élvezhetik a különböző programokat. Viszont a hétvégén még kellemes 20°C körül alakul a hőmérséklet, így a Tökfesztivál és a sárvári Szent Mihály napi forgatag látogatói se fognak fázni.

Kutatók éjszakája

Idei évben is megrendezik a Kutatók éjszakáját, aminek keretében különféle programokra várják a tudományok iránt érdeklődőket. Szombathelyen a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségtudományi Kara, a Savaria Múzeum, a Vas megyei TIT és az ELTE-SEK rendez programokat, aminek keretében megtudhatjuk, hogy világítanak-e a növények, előadást hallhatunk Prieger Zsolttól, az Anima Sound System tagjától és egészségügyi activityn is részt vehetünk. Egyes programok regisztrációhoz kötöttek, ezekről a rendezvény hivatalos weboldalán tudunk tájékozódni. szeptember 27.

Kovács Dávid

Szent Mihály napi forgatag

Rendezvényekben gazdag nyarat tudhat maga mögött Sárvár. Ezt pedig egy nyár záró eseménnyel ünnepli a város, amihez a Szent Mihály nap külön apropót is ad. A két nap alatt a környék pincéinek és éttermeinek legfinomabb őszi ételeit és italait kóstolhatják meg a kilátogatók. A közönséget pedig a Csík zenekar, Charlie, a Children of Distance, a Zaporozsec és a Queen számokat játszó Crazy Little Queen szórakoztatja. szeptember 27-28.

Zaporozsec

XI. Sok-szín-Feszt

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Sok-szín-pad Társulat a már hagyománnyá vált fesztivált. Az idei rendezvényt az adáci Veritas Színpad Meseautó című előadása nyitja meg, majd szombaton a házigazdák János a

vitéz

darabját tekintheti meg a küzünség negyed négytől, őket az Alig Színpad, a Körmendi Kastélyszínház Társulat követi. A fesztivált pedig a debreceni Van Gogh Füle Alternatív Színházi Műhely, Improvizáció égen és földön előadása zárja. szeptember 27-28.

Sok szín pad Társulat

Őrségi Tökfesztivál

Ha ősz és Őrség, akkor sokaknak Tökfesztivál ugrik be, amit már tizenhat éve megrendeznek. A pénteki nap egy Guinness rekordkísérletre kerül sor, ugyanis 200 méteres gyalogolhatnak parázson, az arra vállalkozók. Ilyenkor rendszerint kinyitnak a szeres települések portái, ahol tökből készített ételekkel várják a látogatókat. Koncertet ad a Lord, de fellép a Kerka Táncegyüttes, az Oszkói Daloskör, a Kis- Hétrét Együttes is. szeptember 27-29.

CSA

Kőszegi Szüret

Szeptember vége a különböző takarmánynövények betakarítása mellett a szüretről is szól. Nincs ez másként Kőszegen sem, ahol péntektől vasárnapig szüreti vigadalom, fúvószenekarok koncertjei ás helyi tánccsoportok műsorai váltják egymást. A három napos rendezvény során fellép Oláh Gergő, az Ocho Macho, a Karthago és az Ataru Taiko is. szeptember 27-29.

koszegibor.hu

3. Szombathelyi Képregény Bazár

Szombathely talán legfiatalabb rendezvénye a Képregény Bazár, amit ezúttal a Sportház aulájában rendeznek. Igazi geekparadicsomba csöppenhetnek az ide látogatók, hiszen a számos magyar kiadvány mellett, külföldi képregényeket is találhatunk majd. De pólókat, sapkákat és egyébb képregényes emléktárgyakat is vehetnek a rajongók. szeptember 28.

Az esemény facebook oldala
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló