Putyin-támogató párt tagja lett Steven Seagal

A párt indulni kíván a szeptemberi parlamenti választásokon, és az alsóházban már egyébként is van képviselete.

A 2016-ban orosz állampolgárságot kapott amerikai színész, Steven Seagal három párt szövetségének a tagja lett – ezt a Reuters tudósítása szerint szombaton jelentették be, igazolványt is kapott. Seagal hosszú ideje nagy tisztelője Putyinnak, ennek most nyomatékot is adott.

A januárban megalakult pártszövetség (Igazságos Oroszország – Patrióták – Az igazságért) Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját támogatja. Oroszország Seagalt bízta meg 2018-ban az orosz-amerikai kapcsolatok rendezésével, amikor a két ország viszonya mélypontra került.

A párt indulni kíván a szeptemberi parlamenti választásokon, és az alsóházban már egyébként is van képviselete. Az eseményen részt vett Zahar Prilepin író is, aki a párt társelnöke, és aki belépett az ukrán területeken harcoló hadseregbe. Seagal bemutatkozó beszédében a környezetszennyező cégek ellen szigorúbb törvényeket javasolt. - írja a Telex.

Steven Seagal - Valgyimir Putyin
AFP

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek