Rablók gyújthattak fel egy Audit Csorna közelében

Vasárnap hajnalban kiraboltak egy házat Ausztriában, majd elvitték a család autóját.

Vasárnap hajnalban három, eddig ismeretlen tettes hatolt be egy Alsó-Ausztriában élő család otthonába, megkötözték, megverték és kirabolták a házban tartózkodókat, majd a család Audijával elhajtottak a helyszínről

A rablással kapcsolatban felmerült, hogy a tettesek Magyarország felé menekülhettek. Megerősített információnk szerint a bűncselekmény elkövetése után jelentettek egy gépjárműtüzet a 85-ös számú főútról, Csorna közeléből.

Tánczos Mihály

Próbáltuk kideríteni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságtól, hogy lehet-e összefüggés az ausztriai bűncselekmény és a csornai autótűz között, de a rendőrség az osztrák rendőrökhöz irányított minket, mondván hogy az ausztriai bűncselekménnyel kapcsolatban sem hatáskörük, sem illetékességük nincs, az autótűzre vonatkozó kérdésekre pedig ekkor még nem válaszoltak. Ezért máshogy tettük fel a kérdéseket és kizárólag a Csornánál kigyulladt járművel kapcsolatban érdeklődtünk.

Konkrét válaszokat másodszorra sem kaptunk, azonban azt megtudhattuk, hogy személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.

A keletkezett kár miatt a Csornai Rendőrkapitányság rongálás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. (Ez arra utal, hogy az autót felgyújtották.) Bővebb tájékoztatást - a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kaphattunk.

Arra a kérdésre sem érkezett válasz, hogy az autó vezetője megvárta-e a rendőröket, ismert-e a kiléte, illetve hogy milyen ország rendszáma volt a felgyújtott járművön. Más forrásból kiderítettük, hogy egy Audi lángolt Csornánál, azaz az autó típusa megegyezik azzal, amit Schwarzenbachból elraboltak.

Az ORF információi szerint két megvert nő került kórházba, de már elhagyhatták az intézményt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló