Raboltak, fogakat törtek és autókat rongáltak Szombathelyen fiatalok

Alkoholra lopott pénzt három fiatal, az italtól felbátorodva pedig a készenléti rendőrség autóját is megrongálták. A banda egyik tagja további autókat is megrongált, feltört, illetve egy bálon ököllel verte ki egy férfi fogát.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2016. május végén Szombathelyen bántalmazták a sértettet, elvették készpénzét, mobiltelefonját és karóráját, majd több autót, köztük a Készenléti Rendőrség egyik kocsiját is megrongálták.

A vád szerint a fiatalkorú vádlott két társával vette észre, hogy a sértett bizonytalanul mozog, ezért elhatározták, hogy kirabolják. A vádlottak elgáncsolták a férfit, aki menekülni próbált, a fiatalkorú vádlott azonban ismét felrúgta. A sértett a bántalmazás ellenére sem adta át az értékeit, ezért egyik vádlott a hóna alá nyúlt és felemelte, a társai pedig átkutatták a zsebeit, elvették az értéktárgyait és készpénzét.

A vádlottak a sértettől elvett pénzből italoztak. Az alkoholtól felbuzdulva melynek hatására egyikük a nála lévő boxerrel beleütött a Készenléti Rendőrség gépkocsijába, betörte a hátsó lámpaüvegét is, amellyel 230.000 Ft kárt okozott.

Rövid idő múlva ugyanez a férfi feltörte egy magánszemély gépkocsiját, és abból ellopott a társaival mobiltelefont, táblagépet és okiratokat. A vádlottak a gépkocsit megpróbálták beindítani, miután nem sikerült nekik, a helyszínről távoztak.

Néhány héttel később a fiatalkorú vádlott belerúgott egy másik gépjármű ajtajába, letörte a visszapillantó tükrét és ezzel 103.000 forint kárt okozott. Később egy Vas megyei községben tartott falunapi bálon ököllel szájba vágott egy férfit, akinek több foga kitörött, és emiatt maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a három előzetes letartóztatásban lévő vádlottat csoportosan elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésre ítélésüket indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló