A Fidesz szavazóinak közel kétharmada is elutasítja a rabszolgatörvényt

A teljes népesség 83 százaléka van a törvény ellen. A Republicon közvélemény-kutatásának adatai.

A lakosság csaknem kétharmada hallott már az elmúlt hetek egyik legnagyobb port kavaró kezdeményezéséről, a rabszolgatörvény néven elhíresült módosító javaslatról - derül ki a Republicon Intézet által végzett közvélemény-kutatás eredményéből.

A rabszolgatörvénynek nevezett módosításról itt írtunk Két és fél évet is várhat majd a túlórapénzére vagy a szabadnapjára 2017. April 20. 18:54 , szombaton több ezren tüntettek ellene Munkások és diákok együtt vonultak a rabszolgatörvény ellen 2018. December 08. 16:47 Budapesten, a szakszervezetek bejelentették Hétfőtől útlezárásokkal tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen 2018. December 09. 19:44 , hogy forgalomlassító demonstrációkat is tartanak. Az MSZP szerint soha nem fizetik ki MSZP: Soha nem fizeti ki a 400 óra túlmunka bérét a munkáltató 2018. December 11. 16:51 a munkavállalók a túlórapénzt.

A kutatás eredményei

a teljes népesség 63 százaléka hallott már a rabszolgatörvényről, míg mindössze 37 százalék válaszolta azt, hogy nem találkozott még a javaslattal. Ez az arány különösen magasnak mondható, ugyanis a módosító javaslat benyújtása és az adatfelvétel lezárulta között alig több, mint két hét telt el.

Forrás: republikon.hu

Minden szavazói csoportról elmondható, hogy többségük hallott már a rabszolgatörvényról, a kormánypárt szimpatizánsainak körében szinte fele-fele az arány, 53 százalék hallott már a módosítóról, 47 százalék még nem. Valamivel magasabb, 56 százalék ez az arány a Jobbik szavazóinak körében.

Egyértelműen más képet mutatnak a baloldali, liberális szavazók, akiknek túlnyomó többsége, 83 százaléka hallott már a módosító javaslatról. A szóban forgó törvény általi érintettség mellett ebben nagy szerepet játszhat a baloldali, liberális pártok, valamint a szakszervezetek határozott javaslattal szembeni kiállása is.

A nagy többség elutasítja a törvényt

A javaslat ismerőinek túlnyomó többsége (83 százalék) nem tartja jó ötletnek az abban foglaltak bevezetését. A támogatók aránya mindössze 6 százalék, további 11 százalék bizonytalan a javaslat megítélésében.

Forrás: republikon.hu

A rabszolgatörvény megítélése teljesen egyértelmű képet mutat az ellenzéki szavazók körben: mind a baloldali, liberális szavazók, mind a jobbikosok csaknem teljes egésze elutasítja a javaslatot, miközben a támogatók aránya 5 százalék alatt marad.

Ugyan a Fidesz szavazóinak körében ennél alacsonyabb a módosító elutasítottsága, mégis azt mondhatjuk, hogy igen ritka az, hogy a kormánypárti szavazók csaknem kétharmada elutasítson egy kormány által javasolt intézkedést. Fontos látni azt is, hogy a Fidesz szavazóinak csupán 14 százaléka tartja jó ötletnek a változtatások bevezetését.

A legnagyobb különbség az ellenzéki és a kormánypárti szavazók között a bizonytalanok arányában van: míg a Jobbik szavazóinak, valamint a baloldali liberális szavazóknak csupán 2-3 százaléka nem rendelkezik határozott véleménnyel, addig a Fidesz szavazóinak csaknem egynegyede nem tudott még világos véleményt kialakítani a rabszolgatörvény kapcsán.

Módszertan

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült, életkor, nem, iskolázottság és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára nézve. Az adatfelvételre 2018. november 30-december 6. között került sor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet