Rangos szakmai kitüntetést kapott a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója

Lenner Tibor Pro Geográfia oklevelet vehetett át.

A geográfus szakma egyik legrangosabb kitüntetését kapta Lenner Tibor a Magyar Földrajzi Társaságtól (MFT) – közölte a szombathelyi ELTE-SEK

Az MFT idei Magyar Földrajzi Napok rendezvényének keretében július 2-án Gödöllőn került sor a társaság hetvenötödik éves vándorgyűlésére, amelyen kitüntetéseket is átadtak.

Lenner Tibor egyetemi docens, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója, a Földrajzi Tanszék vezetője Pro Geográfia oklevelet vehetett át az általános és középiskolai földrajztanárok képzésében végzett kiemelkedő munkájáért, a tudományos diákköri mozgalom segítéséért és a Településföldrajzi Tudományos Egyesület elnökeként végzett tevékenységéért.

Lenner Tibor
Facebook/ELTE-SEK
Az 1990-ben alapított rangos elismerést a jelölőbizottság javaslata alapján, a választmány előterjesztésére az MFT közgyűlése évente legfeljebb öt személy részére adományozza.

A Pro Geográfia oklevéllel elsőként kitüntetett szakemberek között szerepel Károssy Csaba, a Földrajzi Tanszék alapítója. A későbbi években a tanszék több oktatója, Lakotár Katalin, Csapó Tamás, Veress Márton és Puskás János is átvehette az oklevelet.

Lenner Tibor szakmai teljesítményének elismerése annak is bizonyítéka, hogy az ebben a tanévben harminchat éves Földrajzi Tanszék a nagy elődökhöz méltó színvonalon végzi tevékenységét” – olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek