A hétvégén Kőszegen járt Rékasi Károly színész és felesége, Pikali Gerda színésznő, akik meglepődve látták, hogy a vasi városban
nem haltak meg, sőt, nagyon is élnek az emberek.
A Barátok köztből is ismert színész a Facebookra feltöltött videójában azt mondta, az azbesztszennyezés miatt kialakult pánikhangulatból arra következtettek, hogy errefelé nagyon veszélyes az élet, mert "azbeszt azbeszttel tódul az utcákon, a levegőben".
Majd így folytatta:
"Könyörgöm, az ég egy adta világon semmi baj nincs! Tehát, itt még minden nagyon gyönyörű, nagyon szép, az emberek köszönik, jól érzik magukat".
A videó végén Rékasi arra buzdította a követőit, menjenek el Kőszegre, mert "nagyon jó itt".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!