Renault elé tekert egy iskolás fiú Szombathelyen – nem adott elsőbbséget az autónak

Szerencsés kimenetelű baleset történt a Kálvária és a Szent László király utca kereszteződésében.

A belváros felé tartó Renault személyautó vezetője az utolsó pillanatban vette észre az alárendelt útról érkező biciklist. A sofőr fékezett és félrehúzta a kormányt, a kerékpáros így az autó bal oldalának ütközött. A tizenéves fiú a motorháztetőről lecsúszott az autó mellé, a könyökét és a derekát fájlalta.

Renault elé tekert egy iskolás fiú
Tánczos Mihály

A fiatal fiú azt mondta, hogy sajnálja, sietett és nem nézett körül. Úgy tudjuk, hogy a szomszédos iskolából indult haza és ismerte az autó vezetőjét.

Renault elé tekert egy iskolás fiú
Tánczos Mihály

A sofőr egyedül a diákért aggódott, reméli, hogy nem esett komoly baja. Megtudtuk tőle, hogy nem ment gyorsan, a Kálvária utcában lévő kijelölt gyalogátkelőhelyet figyelte, és a szeme sarkából látta meg a balról érkező kerékpárost. A balesetet már nem tudta elkerülni és hirtelen ki sem tudott szállni az autóból, mert a fiú és a kerékpárja az ajtaja mellett feküdt. A biciklit diákok húzták arrébb, így képeinken nem az eredeti helyén látható. A forgalom rendőri irányítás mellett halad a Kálvária utcában.

Renault elé tekert egy iskolás fiú
Tánczos Mihály

A helyszínre tartó munkatársunk elé a Bolyai János utcából tekert ki egy diák körültekintés nélkül, itt vészfékezéssel sikerült elkerülni a balesetet.

Renault elé tekert egy iskolás fiú
Tánczos Mihály
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló