
A rendőri karjelzések
A rendőri karjelzések nem túl bonyolultak. A szakszöveg helyett kicsit egyszerűsítünk, hátha így azok is megjegyzik, akik a KRESZ-nél átaludták a vonatkozó fejezetet. A lényeg, hogy ha a rendőrnek a hasát, vagy a hátát látjuk, akkor az egyértelműen megálljt parancsol. Ilyenkor nincs kivétel, meg kell állni. Nem kell megpróbálni átcsúszni a hóna alatt, mert attól csak mérges lesz. Ha a rendőr tenyerét látjuk, akkor az is megállásra szólít fel, nem pedig pacsizni hívja a járművezetőt.Ha a rendőrt oldalról látjuk - vagy póriasan szólva az élén áll -, akkor elvileg mehetünk, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Ha a tenyerét mutatja felénk, akkor várnunk kell, illetve akkor is, ha a felőlünk eső karját maga elé tartja. Ilyenkor a szemből érkező kanyarodhat, amíg mi várunk.
Ha a rendőr a karját, botját a magasba emeli, akkor azzal azt jelzi, hogy változás következik, pont, mint a sárga lámpánál. Ilyenkor mindenkinek meg kell állnia, kivétel annak, aki már nem tud biztonságosan megállni, ő még áthaladhat. A rendőrnek folyamatosan figyelnie kell minden irányba, hiszen rajta múlik, hogy mennyire rugalmasan tudja kezelni a kereszteződés forgalmát.
Fontos megjegyezni, hogy a rendőri jelzések a gyalogosokra is vonatkoznak, ezt ma még kevesen tudják. A rendőr kiegészítő karjelzésekkel is sürgetheti, vagy lassíthatja a közlekedőket. Ha a tenyerével, vagy a botjával maga felé int, az azt jelenti, hogy tempósabban kellene haladni, míg ha a tenyerével a föld felé int, akkor vissza kell venni a sebességből. Ha a rendőr fütyül a sípjával, az rendszerint nem az elismerés jele. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy tüntetőleg másik irányba néz a járművezető, hiszen a rendőr valamit jelezni akar.Éles bemutató
A kapitányság udvarán rögtönzött bemutató után az egyik szombathelyi kereszteződésben kaptunk ízelítőt a közlekedők ismereteiből. Szerencsére többen vannak azok, akik ismerik a karjelzéseket, de bőven láttunk most is totojázó, vagy találomra közlekedő sofőröket. Nem lepődtünk meg a behajtani tilos táblát figyelmen kívül hagyó kerékpároson, a tilos jelzés ellenére kikanyarodó autón és a karjelzések okozta stressztől majdnem bőgő sofőrön sem.
Ne dumálj!
Pozitívum, hogy az egyik autósiskola gépjárműoktatója negyed óra alatt háromszor irányította a tehergépkocsit vezető tanulóját az érintett kereszteződésbe, hogy az gyakorolja a karjelzések értelmezését. Érdekesség, hogy az osztrákok rendszeresen rámosolyogtak a rendőrre és intettek neki, Negatívumként emelnénk ki azt a kerékpáros hölgyet, aki a tilos jelzés ellenére kanyarodott, majd amikor a rendőr rászólt annyit reagált: "Ne dumálj!"
A most tapasztaltak alapján azt kell mondanunk, hogy a járművezetők közül minden korosztály és minden nem képviselői szabálytalankodtak. Jót derültünk, amikor egy szabályosan közlekedő kerékpáros asszony korholt egy szabálytalanul elinduló kisteherautóst, amiért az nem ismeri a KRESZ-t.
Bízunk benne, hogy összeállításunk néhány vezetőnek segít tisztábban dönteni, amikor forgalomirányító rendőrt lát. Vizuális típusú Olvasóinknak egy videót is ajánlunk, ahol a fentebb leírtak filmen láthatók.