Pénzbüntetéssel megúszhatják a tavaly nyáron Sárváron balhézó részeg ukránok

Állítólag egy magyar kisgyerek is a kellős közepébe csöppent.

A Sárvári Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt fejenkét 200.000 forint pénzbüntetésre ítélt kettő, jelenleg ismeretlen helyen lévő ukrán férfit – áll a Szombathelyi Törvényszék közleményében.

Mint írják, a tényállás szerint a vádlottak 2021. június 5-én este Sárváron, egy lakóház előtti járdaszakaszon – előzetes szóváltást követően – ittas állapotban tettleg bántalmaztak kettő magyar férfit úgy, hogy egyiküket többször megütötték, aki a bántalmazástól a földre esett, majd egyszer fejbe is rúgták, ezt követően pedig a védelmében fellépő másik magyart szintén egyszer fejbe rúgták.

A bántalmazás következtében az egyik tanú a fej zúzódását, míg a másik a fejbőr nyílt sebét szenvedte el, amelyek nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülések. Könnyű testi sértés vétsége miatt azonban magánindítványt a tanúk nem terjesztettek elő a vádlottakkal szemben.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban – így különösen a környéken tartózkodókban – megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen. Az ítélet nem jogerős, mert a védők a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére három munkanapot tartottak fent.

Videó is készült

A történet pedig olvasóinknak is ismerősen csenghet, ugyanis tavaly nyáron lapunk is foglalkozott a Sárváron balhézó részeg ukrán vendégmunkásokkal. A fotók és videók először még nem nagyon kerültek be a hírekbe, a közösségi oldalakon terjedtek, viszont miután több olvasónk is jelezte, ráálltunk a dologra.

Váltottunk egy-két szót sárváriakkal, bújtuk a Facebookot, érdeklődtünk a rendőrségnél és sikerült előkutatnunk egy videót is az internet mély bugyraiból. A helyiek azt mondták, az ukránok ittasan randalíroztak és verekedtek a városban – nem először. Egyes posztokban pedig az is állt, hogy egy magyar kisfiú és az édesapja is a balhé kellős közepébe csöppent.

Hamar értesítették is a rendőrséget a történtekről, amikor pedig ezt megtudták a vendégmunkások, elszaladtak, de végül elkapták őket.

„Még több ukránt hozzatok Sárvárra! Este háromnegyed 10, Gárdonyi utca, ukránok rúgják-vágják a magyarokat ahol érik, fejbe is. Magyar kisgyerek is volt köztük, az apja a földön és ütik-verik, rúgják. Az ukrán nő olyan részeg volt, hogy nem bírt megállni a lábán, a pasija húzta maga után. És szaladtak, amerre láttak, amikor rendőr lett hívva. De elkapták és elvitték őket. Ez lett a nyugodt városból. És még több ezret akarnak hozni, és szállást” írta akkor egy felháborodott sárvári, aki néhány cifra szóval zárta mondandóját.

Megkerestük természetesen a rendőrséget is annak idején és bár elég szűkszavúak voltak, de a lényeg, hogy nem cáfolták a történteket. Mint a sajtóreferns írta, „az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.”

Nem ritkák az ehhez hasonló esetek

A sárvári vendégmunkásokkal kapcsolatos problémákkal már lapunk is többször foglalkozott, hiszen régóta panaszkodnak rájuk a helyiek. 2020 decemberében például egy részegen gyújtogató vendégmunkás borzolta fel a kedélyeket, Elszabadultak az indulatok Sárváron a részegen gyújtogató ukrán vendégmunkás miatt 2020. December 18. 12:10 de olyan is előfordult már, hogy késsel kergették egymást a nyílt utcán.

TM/Nyugat.hu

A témába 2018-ban két kolléganőnk is mélyen beleásta magát, a vendégmunkások ügye ugyanis sokkal árnyaltabb, a teljes cikk itt Mi történik itt, az ukránok elveszik a magyarok munkáját? 2018. October 12. 07:39 olvasható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló