Részegen vágta nyakon ismerősét egy falunapon

Garázdaság miatt ítélte most el a bíróság, ügyvédjével azonban fellebbezett.

Garázdaság és testi sértés miatt háromszázer forintra büntette a Sárvári Járásbíróság azt a vádlottat, aki egy vas vármegyei településen az önkormányzati épület udvarán tartott falunapi rendezvényen – ittas állapotban – előzetes szóváltást követően a tánctéren a sértettet egy alkalommal tenyérrel nyakon ütötte.

A bántalmazás következtében a sértett nyaki gerinc rándulást és húzódását szenvedett, ami nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülés. A bíróság közleményében hozzátette, a vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban – így különösen a rendezvényen tartózkodókban – megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen.

Az ítélet ellen a vádlott védője felmentésért jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló