Részegen vezetett, felborult a teherautójával egy férfi Vas megyében

A járműben ketten utaztak, a sofőr most áll bíróság elé.

Ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Sárvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki 2023 januárjában közepes fokban ittasan vezetett egy tehergépkocsit. A vádlott két utast is szállított, egyikük szabálytalanul a jármű rakterében utazott. Az ittas sofőr haladása során lesodródott az útpadkára, ezért a kormányt elrántotta, hogy vissza tudjon térni az úttestre. A gépjármű a hirtelen kormánymozdulat miatt megcsúszott, először a jobb oldalára, majd a tetejére borult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A vádlott a KRESZ több vonatkozó rendelkezését is megszegte, mert

  • ittasan vezetett
  • nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett
  • átlépte a megengedett sebességhatárt
  • valamint egy személyt nem a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhelyén szállított.
  • A járási ügyészség ezért pénzbüntetés és közúti járművezetésétől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sokkoló