Rétvári szerint a magyarok 83 százaléka biztonságban érzi magát

Az államtitkár szerint Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa.

Magyarországon az emberek 83 százaléka biztonságban érzi magát, és egy évtized alatt 62 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Rétvári Bence a bűnmegelőzés napja alkalmából rendezett ünnepségen azt hangsúlyozta: az eredmény a rendőrség és a bűnmegelőzésben dolgozók munkájának köszönhető.

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, amihez az is hozzájárult, hogy megemelték a bűnüldözésre szánt forrásokat; míg 2010-ben a rendőrség működtetésére 449 milliárd forint szerepelt a költségvetésben, addig idén erre 1309 milliárd forintot fordítanak - emelte ki az államtitkár.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) munkája révén ma kevesebben esnek bűncselekmény áldozatául, a szervezet munkája fontos és mindig aktuális - hangoztatta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet