Rezsivédelmet kapnak a fogyatékossággal élő emberek

A kedvezmény mértékét és a jogosultak körét külön kormányrendelet szabályozza majd.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elérte, hogy rezsivédelmet kapnak a fogyatékossággal élő emberek, írja a szervezet a honlapján, amit a MaNcs idéz.

A MEOSZ elnöke rögtön Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult, amikor kiderült, hogy változások lesznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és azt kérte, hogy a fogyatékossággal élő emberek mentesüljenek a kormány rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedései alól.

Mint írják, Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke július 14-én írt levelében hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára az átlag feletti energiahasználat létkérdés, és nem luxus, hiszen az életvitelt segítő eszközök működtetését, az életfunkcióik, mint a légzés vagy a testhőmérséklet fenntartását biztosítani kell.

Ezért azt kérte, hogy érintetteknek az áram és a gáz átlagfogyasztás feletti felhasználása esetén ne kerüljön sor piaci ár bevezetésére.

Ez meg is történt, a csütörtökön megjelent kormányrendelet szerint a fogyatékossággal élő emberek által használt tárgyi eszközök energiafogyasztása után az érintettek kedvezményre jogosultak. A kedvezmény részletszabályait, így a kedvezmény mértékének, a jogosultak körének, valamint az igénylés menetének rendjét külön kormányrendelet szabályozza majd -írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet