Róna Péter hivatalosan is köztársaságielnök-jelölt

Március 10-én választják meg Áder János utódját.

Az ellenzéki pártok kedden leadták a jelöléshez szükséges aláírásokat, így már hivatalosan is Róna Péter az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje – derült ki az Egységben Magyarországért lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.

Mint írják, az országgyűlési képviselőknek arról kell majd dönteniük jövő héten, hogy az üzleti és egyetemi világban is megbecsült, 1956-ban emigrált majd 1990-ben hazatért, a devizahitelesekért harcosan kiálló Róna Péter, vagy Orbán Viktor pártkatonája, a Fidesz egykori alelnöke és minisztere, Novák Katalin alkalmasabb arra, hogy kifejezze a nemzet egységét.

Végh László/Magyar Hang

A kormánypárti képviselők szavazási magatartásához sok kétség nem férhet. Ezzel együtt az Egységben Magyarországért pártjai elvárják a fideszes hatalomtól, hogy a szavazás előtt engedje beszélni a Parlamentben Róna Pétert – emelték ki.

Majd kitértek arra, hogy a Fidesz azért siet még a választások előtt lezárni az új köztársasági elnök megválasztását, mert szerintük pontosan tisztában van vele, hogy az ellenzék által követelt közvetlen szavazáson Novák Katalinnak esélye sem lenne Róna Péterrel szemben. A Fidesz nem a magyar emberek akaratából, hanem annak ellenére tervez köztársasági elnököt választani, de ennek az árát majd az április 3-i országgyűlési választáson fizetik meg – zárták közleményüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet