Őrült – és legtöbbünk számára valószínűleg lehetetlen – vállalkozásnak tűnhet, hogy valaki biciklivel ruccanjon át Washington államból Washington DC-be, óceántól óceánig.
Mesits Sándor viszont egészen máshogy állt a dologhoz, és Át névre keresztelt projektjében, idén május 19. és június 21. között nyugat-kelet irányban, a Sziklás-hegységen, dombságokon, folyókon és patakokon, az Appalache-hegységen és 13 szövetségi államon küzdve magát keresztül, végül sikeresen gyűrte le az elé tornyosuló Egyesült Államokat. Két keréken.
Mindez egyébként az ottani döntéshozók szerint sem teljesen elvetemült ötlet, amit jól mutat a 2019-ben zöld utat kapott a Great American Rail-Trail projekt. Ez egy ötezer kilométeres összefüggő kerékpárútvonalra vonatkozó terv, amely Washington állam északnyugati csücskét kötné össze a fővárossal, a keleti-parti Washington DC-vel.
A „rail trail” kifejezésre egyszavas magyar megfelelő nincs, a lényegét viszont könnyű megragadni: általában olyan, gyalogos- és biciklisforgalom számára kialakított utak ezek, amelyek egykori, használaton kívüli és elbontott vasúti sínek nyomvonalát követik.
A Great American Rail-Trail beruházás fő lobbistája az RTC, egy kerékpárosokat tömörítő nonprofit szervezet. 2021 elejéig négymillió dollár fölötti összeget gyűjtöttek össze, hogy teljes hosszában kiépülhessen a sok esetben csak Great American-ként emlegetett út.
A projekt lényege nem ötezer kilométer kerékpárút építése, hanem már meglévő rail trailek összekötése, hiszen a Great American már most is sok szakaszon (összesen több mint háromezer kilométeren) kész van, a szakaszok azonban sok helyütt nincsenek összeköttetésben.
Mesits is a nyugat-kelet irányt választotta, de a rail trail Montana, Wyoming és Nebraska államokban még igencsak hiányos.
Utazását százak örömére elejétől a végéig dokumentálta az Át Facebook-csoportjában, beszámolva a napi fejleményekről, viszontagságokról, az amerikaiak bicikliseket óvó közlekedési moráljáról, a Donald Trump-rajongó hillbilly népekről, a közép-nyugati államok kietlen tájairól, kommunikatív tehenekről, Washington DC külvárosának kevésbé biztonságos részeiről, a kietlen prérikről, egy agresszív pitbullról, és a fránya, de szinte elkerülhetetlen defektekről.
Minden viszontagság ellenére Mesits sikeresen célba ért, és amellett, hogy újra élvezhette az elektromos fogkefe és az új ruha kényelmét, az eredménye is irigylésre méltó.
A legjobb talán az, ha Mesits saját összegzését idézzük, ami az út befejezésére írott posztban olvasható:
„A Googleval összeadattam, km-re pontosan 5000 km, 23000 méter szintemelkedés, 33 tekerős nap és 1 db pihenős. Eredetileg 40-50 nap közé vártam magam, de még két hete is 35-40 közé, egyszóval ez elég jó idő. Utánanéztem, nem tudni olyanról aki Magyarországról megcsinálta volna az óceántól óceánig biciklin, aki egyedül, aki ennyi idő alatt, erre büszke vagyok! Volt 3 defektem, elfogyasztottam pár száz liter lime-os gatorade-et, egy kisebb óvodás csoport egész éves kalóriaszükségletét, 10 doboz sebtapaszt, két doboz vazelint, egy doboz Ibuprofent, két napvédőt, egy táska energiaszeletet. Szeretném megköszönni a rengeteg gratulációt és a figyelmet, a depisebb periódusokban sokat segített, sikerült lehívnom rendszeresen a csoport kollektív energiáját magamnak, úgyhogy közös meló volt!”
Mesits arra is biztatott mindenkit, aki a kalandjait figyelemmel követte, hogy találják meg a saját Át-jukat, amiben "az élet megélése valódivá válik", hiszen rá is nagy hatással volt a saját vállalása.
